Ábrám Sámuel azon kevés lelkészek közé tartozott, aki nyugdíjazásáig, közel fél évszázados lelkészi pályafutása alatt csupán két gyülekezetben szolgált
Fotó: Ábrám Zoltán családi archívuma
Édesapám, Ábrám Sámuel nyugdíjas református lelkész életének 93. évében eltávozott közülünk. A szilágysági Szilágylompérton született, gyermekkorát az érmelléki Érendréden töltötte, Szatmárnémetiben érettségizett, majd Kolozsváron végezte a teológiát. Azon kevés lelkészek közé tartozott, aki nyugdíjazásáig, közel fél évszázados lelkészi pályafutása alatt csupán két gyülekezetben szolgált, Szinérváralján, Máramaros megyében és Szatmárnémetiben.
2026. október 12., 12:002026. október 12., 12:00
Apai ágon a Székely-Mezőségről, Mezőfeléből származott. Id. Ábrám Sámuel mezőgazdasági iskolát végzett Csíkszeredában a két világháború között, a későbbiekben földbirtokosok gazdatisztje volt, a kommunista időben kulák, aztán ártatlanul börtönviselt, végül a párttal való együttműködést megtagadva magángazdálkodó. Az érendrédi csoport ártatlanul meghurcolt politikai elítéltjeként családja elsőként rehabilitálta Romániában 1997-ben a sok évi börtönre ítélt társaival együtt.
Távozásával „lezárult egy korszak” Szatmárnémetiben. Mert kevesen élnek már azon paptársai közül, akik a kommunista diktatúra egyre fokozottabb szorításában nehéz, de áldásos szolgálatot végeztek híveik, egyházuk, közösségük, magyarságuk javára. És ez a korszak már lezárult, vagy előbb-utóbb lezárul Székelyudvarhelyen is, Kolozsváron is, Marosvásárhelyen is. Márpedig e korszak jellemzői hasonlóak voltak Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen egyaránt. Akkoriban Németi templomát is, a Vártemplomot is kitöltötték a konfirmandusok. Akkoriban Csiha Kálmán még hétköznapi prédikációit is zsúfolásig telt istenházában tartotta. Németiben pedig előfordult, hogy a papja egymás után nyolc párt adott össze, vagy nyolc gyermeket keresztelt meg. Szóval, egy korszak lezárult, az emlékezete él csupán.
Ábrám Sámuel segédlelkészi kinevezését Szinérváraljára kapta, Sárközi Lajos mellé, akit idős korára egyházpolitikai okokból a Szatmár-Németi Református Gyülekezetből ide helyeztek át. Sárközi Lajos nyugdíjazását követően (1958) parókus lelkésszé választotta a gyülekezet. Akkoriban évtizedekig a szekuritáté, az állambiztonság fokozott megfigyelése tudatában, netán velük közreműködve végezték szolgálataikat a papok.
Mégis, józan ésszel és kitartó hivatástudattal akkoriban is oly sok mindent meg lehetett valósítani, nyilvánvalóan a lehetőségek függvényében. Ábrám Sámuel az első szolgálati helyén töltött negyedszázad alatt templomot tataroztatott, énekkart működtetett, felkarolta az ifjúsági és nőszövetségi tevékenységeket, rendszeresen végezte a családlátogatást, folyamatosan táplálta a település szülöttének, Erdősi Sylvester Jánosnak az emlékét (megemlékező írások és ünnepségek, bejárati faragott kapu).
Ábrám Sámuel nyugdíjas református lelkész
Fotó: Ábrám Zoltán családi archívuma
Társadalmi igazságtételnek tekinthető, hogy 1981-ben Ábrám Sámuelt Szatmár-Németi gyülekezete egyhangúlag megválasztotta a megüresedett lelkészi állásba. Az itt végzett pontosan 24 esztendei szolgálata során megújíttatta a Németi-i templomot, a parókiát, a temetőőri lakást. Elsők között Erdélyben és Partiumban új templomot építtetett (Szigetlanka), melynek felszentelésére 1996-ban a III. Magyar Református Világtalálkozó keretében került sor. Évek múlva ravatalozót, majd nyugdíjazása előtt, 2004 őszén, Ifjúsági Központot építtetett, amely azóta is számos rendezvénynek ad otthont és szolgálja a helyi közösséget.
Szinte hihetetlen, hogy mindezt a nyolcvanas években, a diktatúra legnagyobb nyomása közepette, amikor a nagyváradi püspök, a hírhedt Papp László még azt sem engedélyezte, hogy Szatmárnémeti városában három református templomra három gyülekezet jusson a meglevő kettő helyett. (Eközben Marosvásárhelyen újabb és újabb önálló gyülekezet jelent meg). Még leírni is hihetetlen, hogy Ábrám Sámuel milyen gazdag és szerteágazó gyülekezeti életet irányított, hívek ezreinek szolgáltatta ki a sákramentumokat. A nyolcvanas években a hivatalosan mintegy nyolcezer lelket számláló Szatmár-Németi gyülekezetében évente a konfirmandusok száma 120-130 körüli (maximálisan 180) volt, továbbá évente akár 160-170 keresztelő, 100 körüli esketés és 130-140 temetés volt. Pontos nyilvántartása szerint egyik évben összesen 650 palástos szolgálatot végzett (!).
Esperese halálát követően (1987) fél éven át egyetlen főpapja volt egész Szatmárnémeti mintegy huszonhétezer lelket kitevő reformátusságának (!), hívőknek és nem hívőknek. Beszolgáló papja volt a Láncos templomnak és a Külteleknek is. A neki szánt szolgálatot elvégezte segédlelkészei segítségével, de többszöri felkérés után is visszautasította az esperesi tisztséget. Nem földi hatalmat szolgált (ki), hanem égi hatalmat, egyik kedves igéje szellemében: „Ha embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Galata 1:10/b).
A sors iróniája, hogy Németi szószékén őt követő utóda, közel három mandátumon át esperese, Sipos Miklós tiszteletes a besúgója volt. Ráadásul informátori tevékenységéért 400 lejes elismervénnyel jutalmazták. (Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, Partium Kiadó, 2009 és Kriterion Könyvkiadó, 2014). Amikor mindez kiderült az őt mindaddig támogató püspöke, paptársai és sokak megrökönyödésére, Sipos Miklós azzal védekezett, hogy ő éppen ennek a személyes tehernek a tudatában vezeklésképpen igyekezett a későbbiekben a lehető legnagyobb lelkiismeretességgel végezni közegyházi szolgálatát (!). Miközben besúgottját bántotta, öregkorát megkeserítette, a bűnök bocsánatát hirdető szolgatárs képtelen volt tőle bocsánatot kérni.
Sajnos Sipos Miklósról az is kiderült, hogy még papi besúgói múltja előtt, nagykolcsi (Szatmár megye) ifjúként, mint a hetvenes években sikeresen működő irodalmi kör tagja, társairól és a csoport vezetőjéről is jelentett, aki így reagált, amikor mindezt megtudta: „Nagyobb tragédia volt számomra, mint amikor behívják az embert a szekura, és jól megverik. Az enyéim árultak el.” (Sipos Miklóst 2020-ban nagy csinnadrattával búcsúztatták nyugdíjba vonulása alkalmából, korábban Pro Ecclesia-díjban és Ezüstfenyő-díjban részesült.)
Partium és Erdély reformátussága, magyarsága büszke lehet mindarra, amit és ahogyan megvalósított. Tiszta lelkiismerettel, hitelesen, Isten dicsőségét szolgálva. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (János 14:6)
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Reméljük, nem jutunk oda, hogy bár elvileg könnyebb, észszerűbb és az ország számára kevésbé megrázó kormányt alakítani, mint előre hozott választásokat tartani vagy az államfőt felfüggeszteni, mégis utóbbiak valamelyike valósul meg hamarabb.
Bármely idegen nyelvet bármilyen szinten beszélők esetén a legismertebb szavak közé tartozik a köszönöm. A magyar nyelvet idegen nyelvként használók körében nem könnyű kiejteni a három – többnyire – ismeretlen ö hangot.
A magyarországi kormányváltás egyik „járulékos áldozatává” vált Erdélyben az MCC tevékenysége, amit az anyaországi alapítvány megszüntetésével takaréklángra csavartak. Sajnos a sorozatos politikai döntéseknek elsősorban gyerekek isszák a levét.
Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!