Trianon és valóság

Ha csupán a közelmúltig, a kommunizmusig nyúlunk vissza történelmünkben, a kérdés természetesen fel sem merülhetett a térségben, a Magyarország szétdarabolása nyomán létrejött utódállamok, államszövetségek ugyanis hadüzenetként fogták volna fel a kérdés feszegetését. Ahogy tennék azt ma is.

Csak hát az elmúlt három évtizedben Európa keleti felében olyan folyamatok mentek végbe, amelyek alaposan átszabták a térség politikai térképét: a Szovjetunió és Jugoszlávia romjain új államok jöttek létre, és ma már Csehszlovákia is a múlté. Eme átalakulások a határok – korábban nem is remélt – átrajzolását vonták maguk után, ugyanakkor az Európai Unión belül is akadnak tagállamok, amelyek ma is határvitát folytatnak egymással, lásd Horvátország és Szlovénia példáját.

Tehát a revízió kérdése akár magyar–román viszonylatban is vitatéma lehet, attól függetlenül, hogy a felvetés – akárcsak a területi autonómia kezdeményezése – szembemegy a hatályos román alkotmánynak az egységes és oszthatatlan nemzetállamiságról rögzített meghatározásával. Azok a magyarok, akik e tekintetben szorgalmaznak határmódosítást, csupán olyan mértékben tekinthetők revizionistának, mint azok a románok – nem kevesen vannak, köztük volt és jelenlegi magas rangú politikusok –, akik a két önálló román államnak nevezett Románia és Moldovai Köztársaság egyesüléséért szállnak síkra jó ideje.

Vagyis a kérdés ma már nem úgy tevődik fel, hogy fel lehet-e vetni a trianoni határok átszabásának ügyét, hanem hogy érdemes-e. A diktátum aláírásának évfordulója, június 4-e (amelyet 2010-ben nyilvánított a nemzeti összetartozás napjának a magyar Országgyűlés), no és persze a közelgő centenárium ismét alkalmas annak megállapítására, hogy magyar az, akinek fáj Trianon, és bizony a magyarok többsége így viseltet az ország szétszaggatása iránt. Ám a „haza a magasban" ideáljától roppant hosszú az út Nagy-Magyarország tényleges visszaállításáig, nem árt kimondani, hogy ennek a jelenlegi politikai viszonyok közepette nulla az esélye.

Természetesen el lehet játszadozni a gondolattal, mi történne, ha egy, az ügyet felkaroló nagyhatalom támogatásával Magyarország katonailag megpróbálná visszacsatolni Erdélyt Romániától. Ennek azonban legfeljebb akkora realitása lehet, mint egy harci videójátéknak, arról nem beszélve, hogy ugyan mit kezdene Magyarország egy több mint hatmilliós román közösséggel. De a kérdést nem is érdemes tovább ragozni.

Budapest ma azzal szolgálja leginkább a külhoni magyarok érdekeit, ha a jelenlegi nemzetpolitikát folytatva támogatja a határon túlra szakadt közösségek szülőföldön való megmaradását, identitásukban való megerősítését. Az egységes Kárpát-medencei magyar tér kialakításánál nem lehet jobb módszert találni arra, hogy vesszen Trianon.