VEZÉRCIKK – Egyszer volt, hol nem volt egy magyar nyelvű történelemtankönyv, amely egy székely bácsit ábrázoló mesefigura segítségével próbálja megismertetni múltunkat a negyedik osztályos gyerekekkel.
2017. január 03., 23:522017. január 03., 23:52
A sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó olvasmánya 11 éve jelent meg – a román oktatási minisztérium engedélyével –, ám furcsamód most szúrt szemet a bukaresti médiának, amely már az új év első napjaiban felszolgálta az első igazi „vérmagyar” témát. Tudniillik a felháborodott hírközlők szerint a tankönyvben szereplő Európa-térképen az Unió akkori 25 tagállamának mindegyikét az ország zászlajával, a szomszédos Romániát pedig egy székely lobogót tartó mesefigurával jelölte a szerző.
A kiadvány fellapozása, ismerete nélkül nagy hiba lenne bármilyen következtetést levonni a tankönyv szakmai színvonaláról, ám annyi bizonyos, hogy a szerző, a szerkesztők eredeti módon dolgozták fel a tananyagot: a koncepció szerint egy képzeletbeli székely bácsi vezeti be a történelem rejtelmeibe a negyedikes diákokat. Bizonyos, hogy a meseszerű tálalás a székelyföldi (és nemcsak) gyerekek hasznára válik, a tananyag jóval könnyebben elsajátítható ily módon – ez az a gyökeres gondolkodásmódbeli változást feltételező hozzáállás, amely még mindig hiányzik a romániai oktatásból. Mert a „felnőttek” világában más szabályok uralkodnak: a vérzivataros történelem 2017-es évében is magyar–román konfliktus gerjeszthető Bukarestben egy (11 éve engedéllyel kiadott) oktatási segédanyagban megjelenő székely szimbólum miatt.
A még mindig harcban álló magyar és román történetírást kibékíteni szándékozó szakemberek szerint csakis úgy lehetne elkezdeni a kiegyezés folyamatát, ha közös múltbéli sikereinkből, megvalósításainkból, dolgainkból indulnánk ki, és onnan araszolgatnánk óvatosan a kényes kérdések felé. A most kitámadott szerző és kiadó illusztrációjába pedig akár ezt is bele lehetne látni, hiszen ha a székely figura Romániát képviseli, akkor ez azt is üzenheti, hogy a székelyek elfogadják a jelent, ugyanakkor elvárják, hogy az állam is teljes jogú polgárként fogadja el, be őket.
Persze ehelyett mit vizionál az éles szemű bukaresti országféltő: román állami pénzen hamisítják a történelmet, a diákok semmit nem tudnak meg arról az országról, ahol élnek és arról a népről, amely a többséget alkotja, ezért diszkriminálják őket, így nem tudnak beilleszkedni, ami miatt romángyűlölőkké válnak, és román lobogókat tépkednek. Hihetetlen gondolatmenet. És hogy is jutottunk idáig? Egy olyan illusztrációból kiindulva, amely valójában nem a kontinens, hanem csupán a még Románia nélküli Európai Unió országait és azok zászlóit mutatja be egy székely mesefigura segítségével. Akinek lábai ráadásul Bulgária területén állnak a rajzon, azaz minden bizonnyal nem Romániát szerették volna jelképezni vele – a székely zászlós bácsi csupán a mellette elterülő Európai Uniót „mutatja be”. Ennyit a közeledésről, a közös történelem(tankönyv)szemléletről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!