VEZÉRCIKK – Egyszer volt, hol nem volt egy magyar nyelvű történelemtankönyv, amely egy székely bácsit ábrázoló mesefigura segítségével próbálja megismertetni múltunkat a negyedik osztályos gyerekekkel.
2017. január 03., 23:522017. január 03., 23:52
A sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó olvasmánya 11 éve jelent meg – a román oktatási minisztérium engedélyével –, ám furcsamód most szúrt szemet a bukaresti médiának, amely már az új év első napjaiban felszolgálta az első igazi „vérmagyar” témát. Tudniillik a felháborodott hírközlők szerint a tankönyvben szereplő Európa-térképen az Unió akkori 25 tagállamának mindegyikét az ország zászlajával, a szomszédos Romániát pedig egy székely lobogót tartó mesefigurával jelölte a szerző.
A kiadvány fellapozása, ismerete nélkül nagy hiba lenne bármilyen következtetést levonni a tankönyv szakmai színvonaláról, ám annyi bizonyos, hogy a szerző, a szerkesztők eredeti módon dolgozták fel a tananyagot: a koncepció szerint egy képzeletbeli székely bácsi vezeti be a történelem rejtelmeibe a negyedikes diákokat. Bizonyos, hogy a meseszerű tálalás a székelyföldi (és nemcsak) gyerekek hasznára válik, a tananyag jóval könnyebben elsajátítható ily módon – ez az a gyökeres gondolkodásmódbeli változást feltételező hozzáállás, amely még mindig hiányzik a romániai oktatásból. Mert a „felnőttek” világában más szabályok uralkodnak: a vérzivataros történelem 2017-es évében is magyar–román konfliktus gerjeszthető Bukarestben egy (11 éve engedéllyel kiadott) oktatási segédanyagban megjelenő székely szimbólum miatt.
A még mindig harcban álló magyar és román történetírást kibékíteni szándékozó szakemberek szerint csakis úgy lehetne elkezdeni a kiegyezés folyamatát, ha közös múltbéli sikereinkből, megvalósításainkból, dolgainkból indulnánk ki, és onnan araszolgatnánk óvatosan a kényes kérdések felé. A most kitámadott szerző és kiadó illusztrációjába pedig akár ezt is bele lehetne látni, hiszen ha a székely figura Romániát képviseli, akkor ez azt is üzenheti, hogy a székelyek elfogadják a jelent, ugyanakkor elvárják, hogy az állam is teljes jogú polgárként fogadja el, be őket.
Persze ehelyett mit vizionál az éles szemű bukaresti országféltő: román állami pénzen hamisítják a történelmet, a diákok semmit nem tudnak meg arról az országról, ahol élnek és arról a népről, amely a többséget alkotja, ezért diszkriminálják őket, így nem tudnak beilleszkedni, ami miatt romángyűlölőkké válnak, és román lobogókat tépkednek. Hihetetlen gondolatmenet. És hogy is jutottunk idáig? Egy olyan illusztrációból kiindulva, amely valójában nem a kontinens, hanem csupán a még Románia nélküli Európai Unió országait és azok zászlóit mutatja be egy székely mesefigura segítségével. Akinek lábai ráadásul Bulgária területén állnak a rajzon, azaz minden bizonnyal nem Romániát szerették volna jelképezni vele – a székely zászlós bácsi csupán a mellette elterülő Európai Uniót „mutatja be”. Ennyit a közeledésről, a közös történelem(tankönyv)szemléletről.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!