Nem mindennapos eseménynek lehettek tanúi múlt szombaton a kolozsvári Széchenyi téren sétálgatók: magyar és román ajkú polgárok együtt tüntettek Erdély önrendelkezéséért.
2013. május 23., 08:042013. május 23., 08:04
Bár csupán tucatnyi embert mozgattak meg az egyik közösségi portálon immár több mint ötezer támogatót számláló csoport létrehozói, mégis sikeresként értékelték kezdeményezésüket – a főszervező szerint kétévnyi internetes mozgolódás után jó volt kilépni a virtuális térből, és végre az utcán is hangot adhattak autonómiaigényüknek.
A kék-piros-sárga alapú, turulmadaras, napos-holdas, hétbástyás címerrel ellátott zászlók zavartalanul lobogtak a napsütésben, miközben a résztvevők felolvasták a Románia kormányának és parlamentjének címzett beadványukat, amelyben autonómiát követelnek Erdélynek és Kolozsváron székelő regionális kormányt. A szöveg ezzel a mondattal zárul: „Ami a másé, az nem kell, de ami a miénk, azt nem adjuk!\"
Bár a kolozsvári esemény hordereje gyakorlatilag kimutathatatlan, azért mindenképpen figyelemfelkeltő akciónak tekinthető. Jól tudjuk, hogy sok erdélyi román gondolkodik ugyanúgy, mint mi, csak még sohasem láttuk őket egy helyen. Hogy mi, de még inkább Bukarest is lássa végre, nem csak politikai vagy kocsmai szólamok szintjén él az önrendelkezési igény, hanem közösségi, nemzeti hovatartozástól független akarat áll mögötte.
A megnyilatkozási tér pedig nem lehet más, mint az utca: ki kell csalni a nap alá mindenkit, akire már nem hat a tömeges agymosás, és túllát a pillanatnyi egyéni bajain. A márciusi marosvásárhelyi autonómiatüntetés felemelő hangulata a bizonyíték arra, hogy a felvonulás olyan eszköz, amely jól szolgálhatja a célt – nem kell félni tőle. Mert el kell hinni végre: a közös tér ma Erdélyben nem a bajkeverőké vagy a megtorlóké, hanem azoké lehet, akik szívükön viselik tágabb otthonuk sorsát.
Ez az irány, amelyet a jelenlegi, a Dâmboviţa-partról fújó erős ellenszélben követni kell. És ebbe az irányba kellene bevezetni a román többség élhető közösségben gondolkodó tagjait is. Mi, magyarok egyelőre csak annyit tehetünk, hogy példát mutatunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Románia jelenleg nem képes szavatolni polgárainak biztonságát – ez a szomorú következtetés szűrhető le az egy hete bekövetkezett galaci drónincidensből és a pénteki konstancai robbanásból.
Egy botrány sohasem jön jól, de az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség számára most még az átlagosnál is károsabb, hogy Demeter Andrásnak trágár kifejezések és a román nemzeti érdekkel kapcsolatos kijelentések kapcsán le kellett mondania.
A választók kitessékelték a demokrácia ajtaján, ám a rendszer ünnepélyesen visszavezeti őt a hátsó bejáraton – egyenesen a díszterembe, a miniszterelnöki székbe.
Hát ez nagyon megérte – vonhatjuk le nem kevés iróniával a következtetést a Szociáldemokrata Párt kormánybuktató kalandja után a legfrissebb felmérések fényében.
Volt egy idő, amikor közszájon forgott a román bonmot, miszerint Romániában azért tartanak választásokat, hogy kiderüljön: kivel fog együtt kormányozni az RMDSZ.
Érvényesült a papírforma, meghozta gyümölcsét a román baloldal és a szélsőjobb összeborulása: a vártnál is nagyobb arányban támogatta a parlament az Ilie Bolojan vezette kabinet menesztését.
Ízlelgessük egy kicsit: egy magát szociáldemokratának nevező párt jóvoltából Romániában olyan helyzet állt elő, hogy már nem is csupán hipotetikus, megfoghatatlan, távoli rémképként szerepel a napirenden egy szélsőjobboldali párt kormányra kerülése.
A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!