JEGYZET – Azt mondja a népi bölcsesség, hogy nem eszik olyan forrón a kását! De épp azért született meg valaha ez a bölcsesség, mert mindig akadtak olyanok, akik nem tudtak maguknak parancsolni.
2017. január 31., 21:592017. január 31., 21:59
Olyanok, akik azt hitték, mindenre képesek, mindenkinél mindent jobban tudnak, s történjék bármi, nekik mindent szabad. Ha netán ezt a forró kásába folyton belenyalást ellenszélben gyakorolják, akkor még meg is lehetne becsülni őket karakán bátorságukért. De a nagy mellényű, kakaskodó magamutogatók a legtöbbször gyáva puhányok, csak szóban létező gerincük pedig hatalomból összetákolt pótlék. Ami azonnal összecsuklik, ahogy a hatalom elillan, és eltűnik hirtelen a nagy semmibe.
Ha valaki figyelte, éppen ezt a folyamatot észlelhette a választások óta eltelt időben: a szocdemek, félrelökve az elemista számtanleckéket, a nem egész negyven százalék szavazókedvű negyvenvalahány százalékát nemes egyszerűséggel azonosították az egész országgal, és sürgősen megkezdték csörtéjüket. Nem részletezem az arrogáns, lekezelő, útszéli stílusban egy-egy szóval bárkit és bármit elintéző pártelnök fel és alá járkálását, mert menet közben volt már erről szó, inkább arra figyelnék, hirtelen milyen szűk lett az a nemrég még olyan nagy mellény. És a merészségmutatvány kelléke, a forrón gőzölgő kása is egyszerre megdermedt, úgy hogy nyugodtan lehetne minden veszély nélkül fogyasztani, de most már elment tőle a kedve. Étvágyát, gondolom, a tengeren túl veszítette el, amikor a frissen felkent ottani elnök elfogadta ugyan, hogy járuljon az asztala elé, de még csak fel sem emelkedett, hogy esetleg parolázzanak, és váltsanak egy-két szót.
A jelenetet lencsevégre kapó éber fotográfus pedig azonnal feltette a világhálóra a művét, s ha a világ többi részén nem is sejtette senki a kackiás bajusz mögött megbújó alakról, hogy ő a saját hazájában főkakasnak tartja magát a börtönérett politikusok szemétdombján, de az itthoniak jót nevettek az eseten. Már említeni sem akarja a féllegális kiutazást, legutóbb is csak annyit mondott, hogy semmit nem tud a költségvetés összeállításáról, mert akkor épp egy kicsit nem volt itthon. És szó sincs többé a kormányprogram egyes-egyedül ismert zegzugairól, áthárít mindent az embereire. Amikor pedig a nagy fehérítő akciónak előbb az elnök állt az útjába, majd az utcára egyre nagyobb és nagyobb számban kiözönlő tömeg, a szűnni nem akaró tüntetések ráébresztették: mellénye szűk lett, a kása meg kihűlt! De vajon ki ronthatta el az ő briliáns számításait?!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!