Nem bocsátom meg magamnak, hogy tizenvalahány évvel ezelőtt úgy csábultam el, mint egy szédült tyúk. Pedig gondolhattam volna, de én inkább örvendeztem, hogy az akkori fővárosi főpolgármester egy rövid káromkodással megoldotta azt a bezápult helyzetet, amiről úgy tűnt, hogy megoldhatatlan.
2013. május 23., 07:562013. május 23., 07:56
2013. május 23., 11:542013. május 23., 11:54
Történt ugyanis, hogy a város szélén lebontott putrik helyett nem utaltak ki új lakást, a fedél nélkül maradt néhány család pedig kartondobozokból afféle sátrakat húzott fel magának a bukaresti városházával éppen szembe, a központi nagy park bejárata előtti járdára. Apraja-nagyja ott lebzselt, az előző főpolgármester nem bírt velük.
Az akkor újonnan megválasztott viszont lement, túlkiabálta a rokolyás asszonyságokat és a nagy bajszú családfőket, szó szót követett, mondta egyik is, mondták mások is, már-már patthelyzet alakult ki, mígnem a főpolgármester megfellebbezhetetlenül elküldte az egész társaságot oda, ahonnan születésükkor jöttek. Karhatalommal pedig leromboltatta a dobozból lett sátrakat.
Na ekkor csábultam én el – máig megbocsáthatatlanul. Azt mondtam, hogy végre, ez az ember tudja, kivel hogyan kell beszélni. Én viszont nem tudtam, de még álmomban sem gondoltam, hogy mindenkivel így beszél. Mivel éppenséggel fogalma sincs, kivel- mikor-hogyan kellene beszélnie. És elszabadult a pokol. Különösen miután – bevallom, előszörre az én aláírásom segítségével is – az ország elnöki székébe ült át, elkezdődött a szitkozódás, átkozódás, mindenki kifigurázása, a zoológiából vett metaforák használata mindenekelőtt a más pártokból jött miniszterelnökök körülírására-megnevezésére, de a leggyakoribb talán mégis a hazugság szó használata lett. Lassan a kötőszónál is gyakoribb, ami annál is furcsább, mert éppen ő az, aki reggel egyet mond, délben az ellenkezőjét, délután mindkét állítását kifigurázza, hogy estére lehazugozza azt, aki az ő reggeli állítását helyesli.
Egyszóval ott tartunk, hogy amit kérdez, az sem igaz. De ő a fő-fő igazmondó. Tíz esztendő elteltével most már bizony hiába is szánom-bánom elcsábulásom, és hiába vagyok ezzel a véleménnyel egy a hasonlóan gondolkodó nagy-nagy tömegben, nincs mit tennünk – egyelőre. Illetve van: nagyon jól figyelni, kifélék-mifélék azok, akik a jövő évi elnökválasztásra felcicomázzák a szavaikat, elkendőzve kelletik magukat, mint a pártában maradt leány, mert még egy ilyen elcsábulás, és ki tudja, hová jutunk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!