Szimbólumok és ellentmondások

Ennek a hozzáállásnak, állam és többség, illetve kisebbség viszonyának az újabb példáit idén március 15-én is elkönyvelhettük, amikor a prefektúrák – a bukaresti kormány területi helytartói – több ezer lejes pénzbírsággal sújtották két székelyföldi város polgármesterét a magyar zászlók használata miatt.

A szolidaritás, a nemzeti összezárás ösztöne Sepsiszentgyörgy esetében máris beindult, a háromszéki megyeszékhelyen – és persze nem csak ott – gyűjtés vette kezdetét a polgármesterre mért büntetés előteremtése érdekében. Csakhogy bármennyire is nemes a gesztus, nem a kalapozás jelenthet megoldást a hasonló esetekre, az erdélyi magyarság jelképhasználatára!

Egyértelmű, hogy módosításra szorul a hatályos román zászlótörvény, amely megszabja, hogy idegen államok zászlaját csak kivételes alkalmakkor, csak a román trikolórral együtt szabad kitűzni. Fel kell oldani a jogszabály előírása, valamint annak végrehajtási utasítása közötti ellentmondást, miszerint „azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket”. Hiszen éppen a prefektúrák által kirótt bírságok bizonyítják, mennyire nem használhatják az erdélyi magyarok a nemzeti szimbólumaikat, legyen szó a szervezeteikről, azokról a települési önkormányzatokról, ahol élnek.

Ennek az állami szintű túlkapásnak, jogfosztásnak a megszüntetéséhez ugyanakkor elsősorban mentalitás- és szemléletváltásra lenne szükség a bukaresti hatóságok, a többségi társadalom részéről. Meg kellene érteniük, hogy a piros-fehér-zöld színű zászló, szalag, kokárda a több mint egymilliós romániai magyar közösség számára nem egy „idegen állam” jelképe, hanem a sajátja. Még akkor is, ha ugyanezek a szimbólumok az összmagyarság nemzeti jelképének számítanak, a piros-fehér-zöld lobogó Magyarország hivatalos állami zászlaja is, ergo a román államiság szempontjából idegen országot testesít meg.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanakkor azt a körülményt sem, hogy az erdélyi magyarok se száz évvel ezelőtt, se most nem szabad akaratukból kerültek-élnek idegen állam területén, nem ők tehetnek arról, hogy saját jelképeik eltérnek ama ország szimbólumaitól, amelynek a területén élnek. A magyarok nem megtagadni, mellőzni akarják a román trikolórt, mindössze szabadon szeretnék használni a nemzeti identitásukhoz tartozó szimbólumokat. Ehhez nyilvánvalóan politikai megegyezésre van szükség, amely lehetővé tenné a zászló- és jelképhasználat több évtizede késlekedő rendezésének parlamenti elfogadtatását. És akkor az egyértelmű, világos törvényi keret esetén nem történhetne meg újra és újra, hogy a prefektúrák büntetnek a magyar nemzeti ünnepeken, a megbírságoltak bírósághoz fordulnak, az igazságszolgáltatás pedig sokszor egymásnak ellentmondó ítéleteket hoz.

A háromszéki prefektus kinevezésének késlekedése miatt a sepsiszentgyörgyi zászlóhasználat esetében ezúttal a román alprefektus írta alá a bírságolási jegyzőkönyvet, ellenben képzeljük csak el, milyen kényes és kényelmetlen helyzetbe kerül beiktatása után Ráduly István leendő kormánymegbízott, akinek adott esetben ugyanígy kellene eljárnia, miközben Uzon község RMDSZ-es polgármestereként korábban őt is büntette a prefektúra a magyar szimbólumok használata miatt…

Mármost ugyanez a rendkívül ellentmondásos helyzet a leendő prefektus alakulatát is sújtja, elvégre skizofrén állapotról árulkodik, hogy a szabad jelképhasználatért síkra szálló RMDSZ több mint három hónapja ugyanannak a bukaresti hatalomnak a részese, amely éppenséggel bünteti a magyar szimbólumokat. Mármost ezt az ellentmondást mindenképpen fel kell oldani valahogy, a legmegnyugtatóbb megoldást pedig mégis csak a törvénymódosítás jelentené – a kormányból való kilépés helyett.