2011. március 21., 09:202011. március 21., 09:20
Az olvasásnak elvileg feltöltődést kellene jelentenie, de ez a funkciója lassan már a múlté. Az újságokat olvasva felszökik a vérnyomásom, az internetet böngészve legszívesebben földhöz vágnám az egeret, a tévét pedig, az esti hírek hatására, lelkiismeret-furdalás nélkül törném be a fapapuccsal, ha lenne olyanom. Számomra már nem elég, ha elolvashatom, melyik busz hová megy, és mennyibe kerül egy európai valuta. Nem érdekel, ki kit ölt meg, vagy mennyire nehéz lépést tartani a benzin világpiaci árával.
Hidegen hagynak a legújabb kormányrendeletek, amelyeket holnap újabbakkal überel a tisztelt ház. Hiába olvasom el őket, attól még a pulzusszámomon kívül semmi sem változik. Menedékre van szükségem ebben a szellemi cunamiban, és ezt már csak a szépirodalomtól remélhetem. Arra pedig időt kell szánni, meg kell emészteni, el kell szállni vele messze. Igen, időigényes, és abból meg a pénzből van a legkevesebb. A könyvek drágák, mert nekünk, akik néha megvásárolnak néhányat, meg kell fizetnünk minden kiadói költséget. Attól félek, egyre nagyobb luxussá válik az olvasás, hiszen nem mindenki engedheti meg magának a minőségi könyveket. Olvasni is elfelejtenek az emberek, és csak az agy rágógumijával pihentetik szellemi reprodukciós szerveiket.
Már csak az árnyékszéki magányunkban olvashatunk. Jóízűen, de lopva! Ám ott is nagyrészt helyi napilapot, mert az rendszerint ott végzi be nagy ívű pályafutását. Oda könyvet csak a magamfajták visznek, akik meg belefeledkeznek a sorok között megbúvó történetbe, és azon kapják magukat, hogy az egész család combjait összeszorítva kuporog az ajtó előtt. Majd ha nyugdíjas leszek, akkor megnézek minden egyes félretett művészfilmet, és elolvasok minden jó könyvet – áltatom magam naponta. De mi lesz, ha nem leszek nyugdíjas? Nem azért, mert nem sikerül megöregednem, hanem azért, mert nem lesz nyugdíjam. Mit mondok majd a lelkiismeretemnek, ha a halálom pillanatában rám förmed: Miért nem olvastad el azt a regényt, amelyet anno elkezdtél a vécé lécén? Erre nem fogok tudni mit mondani, és hiába szidom majd a mindenkori főnökeimet és a hataloméhes kormányokat, mert csak egyedül én nem vettem kezembe a betűhalmazt, csak egyedül én nem kiáltottam világgá: Olvasószünetet minden tisztességes munkásnak! Mert a test mellett a szellemnek is szüksége van megkönnyebbülésre, és az sem baj, ha ez a kettő ugyanazon helyen és időben történik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!