Fotó: Erdély Bálint Előd
FÓRUM – Vagyis ahol a madarak nem énekelnek. Emlékeztet a A néma tavasz című könyv címére, amelyik az 1970-es években próbálta észhez téríteni az emberiséget, hogy nagy veszélyben a Föld élővilága. Hátha tanulnak belőle a Föld lakói.
2022. szeptember 03., 15:212022. szeptember 03., 15:21
A napokban történt madármészárlást, amit a székelyudvarhelyi tanács jóváhagyásával és javaslatára végzett el a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület, azért nem tudom elfogadni és elhallgatni, mert ténylegesen madártalanította a városkát. Nemcsak a vetési varjakat (Corvus frugileus) tüntették el a városból, azon a címen, hogy hangjukkal és telepeikkel zavarják a várost, hanem a csóka (Coleus monedula), fekete rigó (Turdus merula), énekes rigó (Turdus philomelus), fenyőrigó (Turdus pilaris), házi veréb (Passer domesticus), balkáni gerle (Streptopelia decaocto), házi galamb (Columba livia domestica), széncinege (Parus major), kuvik (Athene noctua) populációkat is. Még most, a mészárlás (pardon: kilövés) után több mint héttel sem látok egyetlen vetési varjat. Megijedtek a puskalövésektől. Azoktól meg is lehet.
Nem voltam ott a vadász mellett, csak a képet láttam, amin büszkén szorongat egy varjútetemet. Pedig nem oldotta meg a „problémát”. Csak újra eszébe juttatta a madaraknak és emlősöknek, hogy az embernek nevezett szörnyetegtől (nem a dinoszaurusztól) félni kell! Sőt ez már genetikailag is rögzült a madaraknál. A szülők meg arra is tanítják az utódokat, hogy félni, menekülni kell az embertől. Ha a vadász mellett vagyok, biztosan megpróbálom megakadályozni. Ekkor esetleg belém lő, hogy ne zavarjam. De az már gyilkosság. És nem én vagyok a gyilkos.
Pedig hajdan ez nem így volt. Példa rá maga Charles Darwin is, aki amikor világ körüli útja során 1839-ben a Galápagos-szigeteken járt, felfigyelt arra, hogy az állatok – főleg a madarak – nem félnek az embertől. Nem menekülnek el! Mivel nem tudták, hogy mi is az ember, utóbbi nyugodtan bemehetett egy-egy sirály- vagy énekesmadár-csapatba, és begyűjthette őket, anélkül hogy azok elrepültek, menekültek volna. Nos ez a „bizalom” alakult ki a varjak és a város között, ám most a mészárlás mindent tönkretett.
Ezek a madarak ugyanis mind-mind elmenekültek a puskalövések hallatára, és halott társaik láttára. Ha most befogom a szám, és földigiliszta módjára behúzódom a járatomba, nos akkor megérdemlem a sorsom, és mindazt a kellemetlenséget, amit az itteni butaság okozott. Bizonyára néhány öregasszony jobban alszik azóta. Nemrég előttem vágtak ki a szomszédjaim egy hatalmas és szép akácfát, mert azon jól érezték magukat a vetési varjak és veszekedéseikkel (jó, legyen károgás) zavarták Marcsa néni álmait. A néni addig mondott a férjének, mígnem az összekürtölte a blokklakókat és ki fejszével, ki fűrésszel nekiesett a szerencsétlen akácfának, amelyik olyan szép és illatos volt tavasszal.
Bánatomban lefotóztam a „környezetvédő” buzgalmat, mire a Marcsa néni visítozva kiabálta, hogy a „tanár nem tudja, mit szenvedünk a varjak miatt”. Bizonyára sokat. De a madarak élőlények, és nem „égi madarak”, amelyek nem esznek, nem ürítenek, nem építenek fészket, nem potyogtatnak az útra, autóra, hanem csak úgy repkednek a jámbor hívek álmaiban. Olyan ez, mintha egy tehénistállót úgy akarnék működtetni, hogy ott ne legyen trágya, csak a csöveken folyjon a tej. A bocik pedig simogatnivalók, és nem viszik levágni őket. Csokireklámnak lehet, hogy jó a Milka, de a valóság paraszti! A trágyát ki kell lapátolni, a pisit felmosni. Az emésztés végterméke a tej.
Meg kell tanulnunk együtt élni a madarakkal, rókákkal, medvékkel, békákkal és még a hangyákkal is. Nem akarnak minket eltörölni a Föld színéről. Azt a Szputnyik-rakéták teszik, némi Kalasnyikovval fűszerezve. Nem a madarak a veszélyesek Székelyudvarhelyen, hanem a butaság, a túlzsúfolt autóutak, a nagy forgalom, a rossz vagy hiányos parkolóhelyek, a hiányzó vagy rossz kerékpárutak stb. Nem beszélve a többiről: minimálbér, átlagkereset, uszoda, teniszpálya, strand. A madárvédő többnyire a kisember (nem lesz a tanács tagja állat- vagy környezetvédő), ő egyetemet végzett, aki nagyember és gazdag, annak háza, palotái vannak Korondon vagy Felsősófalván. De annak 4–8 elemije van, érettségije biztosan nincs. Ezért szavaztatják a „kisembereket” a Fideszre és az RMDSZ-re, megetetik őket a hazafiassággal: „veszélyben a haza, itthon boldogulj!” Nem tudom elképzelni, hogy ne lett volna egy kisember, aki nem tiltakozik. Ha igen, akkor milyen ornitológus (madárkutató) az, aki ilyen megoldást jóváhagy?
Konrad Lorenz Nobel-díjas osztrák tudós, ornitológus csak úgy tudta elvégezni híres etológiai kísérleteit a csókákkal, hollókkal meg a vetési ludakkal, hogy teljes bizalmaz kapott Altenberg lakosaitól. Nem kergették őt el a madaraival együtt, büszkék voltak arra, hogy ilyesmi történik a városkában. Eleinte arra gondoltam, hogy a vadásztársaság „odapörköl” annak a tucatnyi tőkésrécének (Anas platyrhinchos), amelyek néhány éve boldogan telepedtek meg a kultúrház melletti tavacskában. Azok pecsenyéje csak jobb, mint egy vetési varjúé.
Összehasonlításképpen pedig megint csak egy kisebb helységet tudok felhozni, ahol nem lövik a madarakat. Homoródszentpálon, ebben a kicsi unitárius falucskában lépten-nyomon ott a sok-sok fehérgólyafészek (Ciconia alba). Mivel rendszeresen tanulmányozom a falu melletti tórendszer élő- és madárvilágát (erről írtam is tanulmányt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évkönyveiben), felfigyeltem arra, hogy a házak előtti villanyoszlopokon ott van a sok gólyafészek. Ezekben évtizedek óta kisgólyák fejlődnek ki, de évtizedek óta egyet le nem lőttek vagy le nem dobták a fészekkel együtt. Mert védettek! – mondaná valaki. De a városi madarak is védettek!
Esetleg sétálnak a falucskában. Okosabb a tanács, mint az udvarhelyi. Mi lett volna, ha a székelyudvarhelyi városi tanács büszke lett volna a „madaras város” titulusra? Van még ilyen, ahol magaslesekről meg lehetett volna figyelni a varjak, csókák, seregélyek, gerlék életét. Pl. gondolkoztak volna egy tanösvény kialakításában. De főleg a vetési meg dolmányos varjakét megfigyelni, mivel a két faj vetélytárs. Egyetemi hallgatók tudtak volna tanulmányokat végezni a város-madár kapcsolatról, vagy turistaattrakció lehetett volna!
Éveken keresztül harsány rigóénekre ébredtem és feküdtem. Ott volt néhány méterre a boldog feketerigó, fenyőrigó, és dalával hirdette az életet. Most sem gerlebúgás, sem pedig verébcsipogás nincs. Néhány molnárfecske (Delichon urbica) azért még megmaradt. Nem menekültek el. Urbi et orbi. Még a sokat gyűlölt atomerőművek is szebben mutatnak, ha a körülöttük levő tavacskában récék (kacsák) úszkálnak. Ők és a növények jelentik az életet! Most pedig jön a néma ősz, aztán a néma és hideg tél.
Utána csakis a néma tavasz jöhet?
Patkó Ferenc
A szerző biológus, a Zooroyal Állatvédő Egyesület elnöke
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
3 hozzászólás