2009. február 09., 07:272009. február 09., 07:27
Mára már közhellyé vált, hogy felgyorsult világban, felgyorsult ritmusban és stresszben élünk, filozofáltam az utcán állva. Sajnos az ember fiának, lányának minden oka meg is van arra, hogy bestresszeljen, hiszen a világgazdasági válság, a világméretű influenzajárvány vagy éppen a Sátán eljövetelét jelző mikrocsip mellett ott vannak még az apró hétköznapi bosszúságok, hogy nem jön a busz, már megint drágább az olaj, és intőt kapott a gyermek, mert nem és nem képes megtanulni az integrálszámítást. Igaz, hogy legalább három nyelven beszél folyékonyan, és a negyediken is dadog már, de az integrál, az nem megy. Ebben a pillanatban ránéztem az órámra, és helyben bestresszeltem, rádöbbenve, hogy teljes öt percre kiszálltam a mókuskerékből, áldott gondolkodással töltöttem az időt, ám ennek következtében akár el is késhetek onnan, ahová a találkozásig tempósan mendegélve igyekeztem.
Aznap este aztán könyvekben és az interneten keresgéltem néhány stresszoldó tipp után. Az információs bőségnek köszönhetően számtalan „csalhatatlan” javaslatot találtam, köztük egymásnak homlokegyenest ellentmondókat, vagy éppen kivitelezhetetleneket. Az egyik változat hosszú, napfényes sétát ajánl a természetben, a másik szerint heverjek csak moccanatlan, agyamban mozizva, szép és békés képeket megidézve, gyertyafényben vagy teljes sötétségben, csendben vagy meditációs zenét hallgatva. Sajna a természet február elején és esőben akkor sem szép és szívderítő, ha nem városi betonrengetegben él az ember fia-lánya, a meditációhoz szükséges teljes csendet minduntalan megzavarták az autók és a villamosok, a szomszéd lakásból áradó manele sem illett be nyugtató zenének. Telefonra kapva pár perc alatt rábeszéltük egymást barátnőmmel a „beszélgessünk egyet” jelszavú találkára. Az idegesítően kalóriadús, ám módfelett finom forró csokit iszogatva beszélgetni kezdtünk, majd másfél óra elteltével kisimulva, jókedvűen mentünk haza. Igaz, lemaradtam a legújabb válságról, sőt az egymást gyalázó politikusok nyilatkozatairól is. Szavamra, megérte, hiszen elcsentünk másfél órát a napi stresszből.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok