2009. szeptember 18., 11:562009. szeptember 18., 11:56
Ezek mind csupán másodlagos tényezők, a legfontosabb ugyanis az, hogy a helyszínen milyen zászlók vannak kitűzve. Ez derül ki legalábbis Bihar megye (a kormányváltást követően természetesen román) alprefektusának panaszleveléből, amelyben felrója, hogy a nagyváradi bazilikában a szentjobbi gyermekotthon támogatására megszervezett jótékonysági koncerten nem volt kitűzve Románia zászlaja.
Érdemes elgondolkodni azon, mitől van az, hogy egyes hivatalosságok azonnal zászlófetisisztává válnak, ahogy kinevezik őket új tisztségükbe. Emlékezetes a boldogtalan kolozsvári Funar-éra, amikor nem csupán a város összes lámpaoszlopát látták el zászlókkal, de a padok, a kukák és a járdák díszkövei is nemzeti színekben pompáztak. Aztán ott volt a Kovászna megyei ifjúsági hatóság élére a semmiből kinevezett sztriptíztáncosfiú, akinek első és egyetlen hivatalos ténykedése az volt, hogy a hivatal minden munkatársa asztalára kirakatta a román zászlót.
Most meg itt van ez a lelki szegény alprefektus, aki még egy jótékonysági koncerten is csak akkor érzi jól magát, ha ott lóg a nemzet lobogója. Furcsa jelenség ez, amit mi talán meg sem érthetünk. Előfordulhat, hogy a nemzeti lobogó valami sajátos kisugárzással bír, amely azonnal megérinti az igaz hazafiakat, ennek nyomán egy hullámhosszon kezd rezonálni a nemzeti lobogó és a honfiúi kebelben megbúvó honfiúi szív, ami csodálatos, emberfeletti teljesítményre teszi képessé az illető kebel és szív tulajdonosát.
Például elalvás nélkül végig tud ülni egy komolyzenei koncertet. Mondjuk, Andorrában ez tényleg működni látszik, hiszen ott is ugyanezek a nemzeti zászló színei, és milyen szép magas az életszínvonal. Viszont Csád esetében már más a helyzet, bár lehet, hogy ott nem elég szakszerűen hazafiak a polgárok. Azért kíváncsi vagyok, a lánglelkű politikusok otthon is ennyire hazafiak-e.
A honfiúi buzgalom például megkérdőjelezhető, ha konyhájukban, hálószobájukban, spájzukban és vécéjükben nem lóg legalább egy-egy zászló. Bár lehet, hogy nem is a politikusok a fő hunyók. Előfordulhat, hogy a zászlókészítő-lobbi áll a háttérben, amely kilóra megvette őket, így nem is magyarellenes élű akciókról van szó, egyszerűen csak saját zsebre dolgoznak. Így már azért mindjárt más a dolog.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.