Mostanában a mi tájainkon annyira eluralta a politika a sajtót, hogy olvasni még lehet ugyan független véleményeket, de látni-hallani már alig.
2016. június 26., 20:212016. június 26., 20:21
Csak keveseket vonz már a friss sajtótermék nyomdaillata, és minek is böngészgetné a hasábokat, ha egyéb elfoglaltságai közben saját pártállását igazoló propagandaszöveget nézhet és hallgathat egyenes adásban. Csak a kellő adó(kat) kell ismerni, adás közben aztán bátran maga elé dünnyögve szidhatja az ellenkező véleményt hirdetőket. Hogy a mezei médiabefogadók így viselkednek, az tulajdonképp egyáltalán nem szokatlan, végeredményben ők a propaganda, a pártsajtóorgánumok igazi célpontjai: az arctalan tömeg, akiket vezetni és megvezetni kell.
Akik saját bőrünkön éreztük a hajdani egypártrendszer sajtóhoz való viszonyulását, tudjuk, hogy nem volt ugyan olyan éber cenzor, akit még éberebb odafigyeléssel és komoly, kimerítő munkával ne lehetett volna kijátszani, de szamizdat kiadványokkal vagy nyilvánosan elkiabált véleményekkel már sokkal nehezebb volt próbálkozni. ’89 decemberétől kezdve aztán az általános függetlenség hirdetése lett a divat, ami maradt is ugyan néhány évig, de csak a fejlécre biggyesztett kiírásban. A célközönség nem háborgott ellene, hisz végeredményben a szabad pártválasztás is a szabadság tartozéka.
Az viszont érthetetlen, hogy sok elsővonalas politikus épp ezt nem érti: az ő véleményüktől eltérő írott sajtót igyekeznek kiirtani, a sugárzott média embereit kitiltják olyan helyekről, ahol addig bátran és szabadon mozoghattak, illetve a legfelsőbb vezetők is odáig süllyednek, hogy egy-egy, velük ellenséges adót kipécézve folytonosan azokat szidják. Akármiről is volt szó, emlékszünk, hogy Băsescu az Antena 3-at, Ponta viszont a Realitateát okolta mindenért. Utóbbi még mindig ezt teszi, pedig levitézlése után most megint szeretne visszakapaszkodni az élvonalba.
Történik ez annak ellenére, hogy a nyilvánvalóan egyoldalú tájékoztatásuk mellett mindkét adó a profizmus hiányáról is üvöltözik: az egyfolytában csácsogó műsorvezetők újabban már az időjárás-jelentésbe is belebeszélnek, meghívottjaikat szóhoz sem engedik és azzal dicsekednek, hogy x-nek és y-nak ők az ellenfelei. Javasolnám a madarat tolláról kezdetű szólás folytatásának embert ellenségéről változatát! Hátha észhez térnek a felek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!