Páva Adorján
2022. június 15., 12:342022. június 15., 12:34
2022. június 15., 12:352022. június 15., 12:35
„A magyar válogatott nem nagyon törekszik a negyedik gól megszerzésére” – állapította meg a sportkommentátor az Anglia–Magyarország labdarúgó-mérkőzés 87. percében, majd mit ad Isten, így, akaratlanul is összejött a negyedik.
Nem, nem az ötvenes években járunk, és nem, nem Szepesi György szájából hangzottak el a világraszóló győzelem hihetetlen végjátékát leíró szavak. 2022-t írunk, Wolverhamptonban vagyunk, ahol a magyar nemzeti tizenegy 4-0 arányú diadalával az elmúlt 94 év legsúlyosabb szigetországi vereségét mérte a futball őshazájára. A kommentátor pedig Hajdú B. István Szepesi György-díjas sportújságíró, akinek tévés-rádiós karrierje, hangja, frappáns, egyedi stílusa összefonódik a magyar foci elmúlt harminc évével: a kilencvenes évek vergődéseivel, haláltusáival, a kétezres évek apró fellángolásait hamar elmosó hidegzuhanyokkal, majd a 2016-os Európa-bajnoki részvételt hozó feltámadással, egészen a keddi bravúrig, melyet a Nemzeti Sport szerdai címlapján az évszázad győzelmeként jellemeznek.
A háromoroszlánosokat magyarhimnusz-gyalázó wolverhamptoni Farkasaik otthonában szétmarcangoló piros-fehér-zöld hősök sikeréért – bár furcsán hangozhat – először is mondjunk köszönetet az Európai Labdarúgó-szövetségnek. Az UEFA ugyanis nemrég megteremtette azt a sorozatot, amely gyakorlatilag melegágyat biztosított a magyar foci dicsőséges felemelkedésének olyan magaslatokig, melyeket hosszú évtizedek óta nem ért el. Magyarország a harmadik értékcsoportban kezdte a Nemzetek Ligája első, 2018–2019-es kiírását, ahonnan csak az átszervezésnek köszönhetően került a második divízióba. Ott azonban – már akkor is csodaszámba menően – megnyerte a még a jóval erősebbnek vélt orosz, török és szerb válogatott által alkotott csoportot, így feljutott az elit mezőnybe. Miközben azt se feledjük, hogy szintén az NL-vonalon bebiztosított Eb-pótselejtezőkön harcolta ki a részvételt a 2020-as, végül tavaly megrendezett kontinensviadalra, ahol a „halálcsoportban” ismét csak életre szóló élményekkel gazdagította a sportszeretőket, és nem csak.
Az eredetileg a nemzetközi barátságos meccseket kiváltani hivatott, téttel bíró Nemzetek Ligája tökéletes terepnek bizonyult egy régóta sikerre éhes, de ezúttal kiválóan felkészített és feltüzelt magyar nemzeti tizenegy számára – olyan nevesebb ellenfelek társaságában, amelyek nem mindig vették elég komolyan, illetve nagyrészt inkább kísérletezésre használták a fiatal futballsorozatot. A csodálatos 2016-os Eb-t követő mélypontból a válogatottat a 2018-ban érkező Marco Rossi emelte ki, akit akár vörös kendőt lobogtató torreádorként is jellemezni lehetne – dehát ő olasz. Olyan mediterrán taktikus, aki a Honvédnál szerzett edzői hírnevet magának, tehát olaszos érzelmeit, illetve a neves talján fociiskolában megalapozott szakmai tudását Magyarországon, a magyar futballvilágban sikerült nyerő módon ötvöznie. Gyakorlatilag magyarosította érzelmeit és tudását. Maximálisan kihasználta egyrészt a magyar focihagyomány, futballkultúra szentimentális adottságait, másrészt az NB I-ben labdakergető, illetve a külföldön légióskodó játékosállomány potenciálját. Amelyet hihetetlen érzékkel visz el szinte meccsről meccsre a falig, a teljesítőképesség határáig – hogy aztán a focisták és a szurkolók is megdöbbenve lássák, az a fal nincs is ott, bizony még mindig odébb van.
Ugyanakkor természetesen nem szabad megfeledkezni magukról a játékosokról sem, akik Rossi keze alatt megtanultak csapatként győzelemre játszani. A válogatottban egyszerűen eltűnik a Szalai Ádám és a többi idegenlégiós, illetve a magyar bajnokságban szereplők között tátongó mentális, no meg focitudásbeli szakadék. Valami olyasmi történik most a magyar válogatottal, ami a foci – sajnos manapság csodaszámba menő – lényege: nem biznisz, hanem játéköröm; nem a kényszer súlya-mocska húzza-nyújtja a címeres mezt, hanem büszkeségben pompázik a szív felett.
És ami a legcsodálatosabb: tényleg nem tudjuk, hol a határ, még meddig, mire viheti ez a csapat. Azt sem tudjuk, a keddi győzelem láttán mit mondana Szepesi Gyuri bácsi, az Aranycsapat tizenkettedik játékosa, a szív a pálya széléről, aki 96 évesen, 2018-ban hunyt el, éppen egy hónappal Marco Rossi kapitányi kinevezése után. De azt tudjuk, hogyan köszönt el 1995-ben Siófokon, az általa utolsóként közvetített magyar válogatott focimeccs, az Izraeltől elszenvedett 2-0-s vereség végén: „Elbúcsúzom a mikrofontól, megválok a sportmikrofontól abban a reményben, hogy barátaimnak, kollégáimnak lesz még örömük ebben a mikrofonban, lesz még örömük a magyar futballban.”

Fergeteges játékkal 4-0 arányú győzelmet aratott Magyarország labdarúgó-válogatottja Anglia nemzeti tizenegye fölött a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában a wolverhamptoni Molineux Stadinban.
Balogh Levente
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Rostás Szabolcs
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Balogh Levente
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Balogh Levente
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
Páva Adorján
Kedvenc és gyűlölt politikusaink egyaránt hősiesen megvédték a nagyi lekvárját: rettenthetetlenül, még az adócsalóknak járó hivatali megbélyegzést is bátran felvállalva, jól kifotózkodták magukat a család ízléses éléskamrájában.
Balogh Levente
A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.
Rostás Szabolcs
Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.
szóljon hozzá!