JEGYZET – Mint amikor egy kütyü miatt leáll az egész nagy körhinta, és vége a mulatságnak, vagy repüléskor a pilóta ketyegője rendetlenkedik, és robotpilótára kapcsolnak, a parlamentben is meghibásodott valami: a felkentek tudta nélkül sorra mennek át olyan határozat- és törvényjavaslatok, amelyek megvitatásához hosszú időre volna szükség.
2017. április 18., 22:592017. április 18., 22:59
Legutóbb például a nepotizmusnak nemcsak a kifehérítése, de a mennybemenetele is megtörtént annak ellenére, hogy bárkit kérdeztek a szemfüles újdondászok, mindenki határozottan ellenezte. A lényege, hogy ezentúl nem lesz bűn közeli, távoli, egyenes és oldalági rokonok rokonait alkalmazniuk a képviselői-szenátori irodákba, merthogy...
Az indoklást nem hallottam, de ez feltehetőleg az én hibám, hisz nem bújom éjt nappallá téve a hírtévék csácsogásait, mindent túllihegő szenzációhajszolásait, ráérősen bevárom a másnapi, már egy kicsit lehűtött összefoglalást. Ennek a rossz szokásomnak a hátulütője, hogy a józan(abb) értékelés elmarad valami újabb rémhír miatt, nekem pedig meg kell elégednem a kész tényekkel. Most is ez történt. Azt hallottam, amikor sorra kérdezték a valamit is számítókat: a hőscincér főpártvezér kimondta a majdnem elutasítást, a többi megkérdezett pedig ezt ismételgette. Csakhogy közben a robotpilóták a teremben gyorsan letudták a szavazást, minden rendben lett: a „nem tudom, nem láttam, nem hallottam\" szajkószöveg nem egészen új keletű, mondhatni elég réginek is, a felelősség elhárításának jól bejáratott módszere.
Most a legnagyobb hablatyolás az egységes fizetési kategóriák megállapítása körül veri fel a hullámokat, beszélnek erre, beszélnek arra, de mintha épp ők értenék a legkevésbé azt, amit akarnak. Az irodalomból tudom, hogy például Franciaországban, de nálunk is, az első világháború előtti Monarchiában, sőt még azután is nagyon jól működött a közalkalmazottak bérezési ranglétrája. Konkrét példa: Kosztolányi Édes Annájában a végső leszámolás előtti nagy vendégséget épp azért rendezik, mert Vízy méltóságos úr egyik fizetési kategóriából feljutott egy másikba.
És mintha talán a királyi Romániában is működött volna, de ebben nem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy most az igazi komoly akarat hiányzik a megvalósulásához, olyan szövevényessé vált a különböző érdek-összefonódások dzsungele, olyan sokan állnak sorba a választási győzelem után beígért állásokért, és valójában olyan kevés a hatalmasra hazudott ígéretpénz, hogy újfent csak valami robottechnika fogja tudni megmenteni a mundér becsületét.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.