Hiába az utóbbi huszonhat év, egyértelműen még máig sem sikerült tisztázni a jogtalanul elkobzott vagyonokkal kapcsolatos miheztartást.
2016. április 25., 19:212016. április 25., 19:21
Ami ’90 óta itt nálunk zajlik, feljogosít arra, hogy a negyedszázados szabadlopáshoz képest halványsárga rózsának mondjam a tollvonással végrehajtott 1948-as úgynevezett államosítást. Azok kedvéért, akik számára ez az évszám őstörténet, és netán egybefolyik a Petőfi eltűnését is okozó szabadságharccal: az államosítás olyan gyorsan ment, hogy sokszor még tollat sem kellett vonnia a nép nevében birtokba vevőnek, elég volt a jól megnyálazott tintaceruza, ugyanakkor való igaz, hogy senki nem a maga számára rekvirált, hanem a „közvagyont” gyarapította. ’90-re viszont nemcsak a tintaceruza vált ismeretlen tárggyá és fogalommá, de a közvagyon sem úszta meg szárazon.
Akkor kezdődött el az igazi prédavadászat, ami aztán az azelőtti „közöst” dézsmálta leginkább, de a mások zsebébe és tulajdonjogába is jó mélyen belenyúltak. Az eltűnt tulajdonlapokról, az aprópénzzel lefizetett hamis tanúkkal seperc alatt megszerzett birtokokról, a családon belül és a barátok közt nem együgyű, hanem sok ügyet vivő ügyvédek által lebonyolított ide-oda átírásokkal, területcserékkel, és mit tudom én, még mi mindennel, sokat foglalkozott a sajtó – mindhiába. Mostanában még több fátyol libbent félre ezekről az üzelmekről, miközben a lefüleltek csillagászati vagyonáról szólnak a mesebeli három napig tartó csoda élettartamánál is rövidebbnek bizonyuló hírek. Sajátos helyzet alakult ki a műemlékek terén, mivel az állam és a gyakran egyházak közti kötélhúzás kárát épp a valaha csodálatos épületek látják.
Váradon például szívesen parádézna a város a százvalahány éves bérpalotákkal, de pénz hiányában mintha szívesebben a parádézás álarca mögött inkább gúnyt űznének az épített örökségből. Újra meg újra igaznak véli az ebül szerzett jószág elvesztéséről szóló népi bölcsességet az, aki végigmegy a Főutcán vagy a régi városközpont bármelyik utcáján. Sőt az sem titok, hogy inkább hagynak összedőlni régi épületeket, mert kevesebb utánajárás kell egy új felhúzásához. Az idevágó törvényeket kellene átnézni, közös nevezőre hozni valahogy úgy, hogy értékeinkre büszkék lehessünk, ne csak prédaként parádézhasson velük bárki.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!