Balogh Levente
2019. június 07., 08:492019. június 07., 08:49
2019. június 07., 08:502019. június 07., 08:50
Trianon nem a jelen, hanem a múlt része – mondta ki a szentenciát több, magát européernek, modernnek és progresszívnak tartó megmondóember a rossz emlékű békediktátum aláírásának évfordulója kapcsán. Pedig ha a Nagykörúton túlra is kiterjedne az illetők figyelme, akkor bizony szembe tűnne, hogy Trianon nagyon nem a múlt része. Hanem a békediktátum aláírásának időszaka óta permanensen velünk van. Az egyik legszembetűnőbb példa erre az úzvölgyi osztrák–magyar katonai temető esete, amely immár hetek óta borzolja a kedélyeket.
Mint ismeretes, az egykori magyar–román határ – illetve a jelenlegi Hargita és Bákó közötti megyehatár – közvetlen közelében fekvő temető azzal került be a magyar–román „konfliktusövezetek” sorába, hogy a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata úgy döntött: román katonáknak állít emlékművet a sírkertben. Ezt meg is tette, a fakeresztek közé, mellé, sőt vélhetően még a feltáratlan honvédsírokra is ortodox betonkereszteket állított, majd nagy garral az avatási ünnepség időpontját is bejelentette.
Aztán a felháborodás miatt elhalasztotta az avatóünnepséget, de csütörtökre soviniszta román szervezetek mégiscsak avatórendezvényt akartak szervezni.
Az úzvölgyi esetnél jobb „szemléltető eszköz” nem is kell arra, hogy Trianon továbbra is velünk van, és kifejti átkos hatását. Hiszen nem elég, hogy Románia megkapta Erdélyt, a Partiumot és a Bánság jó részét, amely együttvéve nagyobb területű, mint a Magyarországnak meghagyott rész, továbbra is alattomos eszközökkel próbálják meg szűkíteni a magyarok életterét, amikor a nyilvánvaló visszaélésektől sem visszariadva kisajátítanának egy magyar többségű megyéhez tartozó területet.
Igaz, hogy Úzvölgyében már egyetlen polgár sem él, csak a temető őrzi a magyar emlékeket, de éppen ettől még súlyosabb a területrablási kísérlet. Hiszen a szimbolikus térfoglalás minősített esetével állunk szemben, amikor először illetéktelenül rátennék a kezüket egy magyar többségű településhez tartozó földterületre, majd a múltat végképp eltörölni elve alapján a saját képükre formálnák a hősi sírkertet.
A romániai közállapotokat kiválóan illusztrálja, hogy a konfliktus annak ellenére sem tekinthető megoldottnak, hogy az építési hatóságoktól a román védelmi minisztériumon át a Bákó megyei prefektúráig számos román állami szerv jelezte: a dormánfalvi önkormányzat törvénytelenül járt el, amikor egy másik település, egy másik megye területén található temetőben építkezett.
Egy jogállamban ilyenkor nemhogy fölmerülhetne az, hogy a törvénytelen román létesítmény felavatását mégis megtartják, vagy bármilyen, a konfliktust tovább mélyítő román rendezvényt szervezzenek, de azonnal elindulnának az ilyenkor indokolt jogi eljárások a törvénytelenség elkövetéséért felelős személyek – elsősorban a dormánfalvi polgármester és a helyi közgyűlés illetékesei – ellen.
Romániában viszont tiltakozó akciókkal, élőlánccal, illetve parlamenti interpellációk útján kell felhívni a kormány és az összes illetékes szerv figyelmét arra, hogy ha már maguk a román állam hatóságai is törvénytelennek tartják az akciót – a román kormányt képviselő Bákó megyei prefektussal egyetemben –, akkor végre lépni kellene, és a dormánfalvi illetékesek felelősségre vonásával, valamint a törvénytelenül felállított román emlékművek eltávolításával elejét kell venni annak, hogy még tovább mérgesedjen az amúgy is robbanással fenyegető magyar–román konfliktus.
És el kell érni, hogy a nemzetközi megállapodások értelmében a magyar és a román fél illetékesei végre megvitathassák a temető helyzetét, és megállapodásra jussanak róla.
Kíváncsian várjuk a bukaresti illetékesek lépéseit, azt, hogy szándékukban áll-e kikényszeríteni a román hatóságok által is elmarasztalt provokációk leállítását, és felelősségre vonják-e a csütörtöki úzvölgyi „temetőostromhoz” hasonló soviniszta román provokációk felelőseit.
Ha nem, akkor Románia sok mindennek nevezhető, de jogállamnak semmiképp sem. A nemzeti kisebbségek példaértékű honának pedig végképp nem.
Rostás Szabolcs
Példás, dicséretes reakciók egész sorát váltotta ki a napokban Bukarestben történt sajnálatos incidens, amelynek során egy fiatal rasszista indíttatásból rátámadt egy bangladesi ételfutárra.
Balogh Levente
Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.
Balogh Levente
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Balogh Levente
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Balogh Levente
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
szóljon hozzá!