JEGYZET – Furcsa jelenség ütötte fel mostanában a fejét: épp azoknak a szóhasználatából, akik fontosnak tartják jelezni, hogy az egész nemzet nevében szólnak, egyre inkább eltünedeznek a magyar szavak.
2016. december 03., 23:222016. december 03., 23:22
2016. december 05., 18:572016. december 05., 18:57
Megdöbbenve hallgattam a magyar köztévé egyik reggeli beszélgetésében a meghívott megmondó embertől következetesen az edukációt nevelés helyett. A csudába, dühöngtem, nem elég az évek óta nálunk is eluralkodott pedagógus megnevezés, holott annál szebben és egyszerűbben nem is lehetne az óvónőktől az egyetemi tanárokig minden oktatással-neveléssel foglalkozót hívni, mint a tanerő szavunk.
De konokul nem és nem! Olyan áhítattal ejtik az ógörög eredetű pedagógust, mintha az már egyenes belépést biztosítana az egek országába. Holott alapjában a mai bébiszitternek felel meg. Minden tiszteletem a bébicsőszöknek, de én akkor is – a pedagógus ellenében - ragaszkodom a tanerőhöz. És – sajnos – naponta hallani újítás helyett az innovációt, hagyomány helyett a tradíciót, terv vagy tervezet helyett a projektet. Lassan már nem is dühöngök, csak az egyébként nem létező latin nyelvtudás helyett egy-egy nemzetközileg talán érthetőbb kifejezést lobogtatók hallatán elmormolom a pungába tett fakturák mellett a telefonadogatást és a villamos vételt, csak úgy, a magam nyugtatására.
Közben pedig Csokonaira gondolok, akit a természet lágy ölén, sűrű dohányzás közben tartott órái miatt eltanácsoltak a debreceni kollégiumból, de mivel búcsúbeszédét magyarul mondta el, közölték vele, a városba lépnie sem lesz egy ideig ajánlatos. Merthogy anyanyelve nyilvános használatával veszélyeztette a tanintézet bezárását. Az 1790-es években ugyanis Magyar-ország nem szerepelt a térképeken: Ausztria egyik keleti tartománya volt, azzal az engedménnyel, hogy ha egy intézményben nem a hivatalos német nyelvet akarják használni, akkor helyette használhatják a latint. De csakis azt. Csokonai ezt szegte meg a magyar beszéddel, a kollégiumi vezetők pedig elővigyázatosságból tanácsolták neki a távolmaradást szülővárosától, addig, amíg elcsitul a „rendetlenkedés” híre.
Egyébként épp a nagyon nagy elnémetesedés és ellatinosodás miatt indult a nyelvújítási harc, melynek –némi túlzással – szinte mindenki kutyakötelességének tartotta valamit hozzáadni a megújuló szókincshez. Nem ment könnyen, le a kalappal Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és a többi nyelvújító előtt. De az edukáló pedagógus, az innovatív tradicionista és a többi okos tojás fogja a pungáját a fakturával és abcúg!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!