Megdöbbenve hallgattam a magyar köztévé egyik reggeli beszélgetésében a meghívott megmondó embertől következetesen az edukációt nevelés helyett. A csudába, dühöngtem, nem elég az évek óta nálunk is eluralkodott pedagógus megnevezés, holott annál szebben és egyszerűbben nem is lehetne az óvónőktől az egyetemi tanárokig minden oktatással-neveléssel foglalkozót hívni, mint a tanerő szavunk.

De konokul nem és nem! Olyan áhítattal ejtik az ógörög eredetű pedagógust, mintha az már egyenes belépést biztosítana az egek országába. Holott alapjában a mai bébiszitternek felel meg. Minden tiszteletem a bébicsőszöknek, de én akkor is – a pedagógus ellenében - ragaszkodom a tanerőhöz. És – sajnos – naponta hallani újítás helyett az innovációt, hagyomány helyett a tradíciót, terv vagy tervezet helyett a projektet. Lassan már nem is dühöngök, csak az egyébként nem létező latin nyelvtudás helyett egy-egy nemzetközileg talán érthetőbb kifejezést lobogtatók hallatán elmormolom a pungába tett fakturák mellett a telefonadogatást és a villamos vételt, csak úgy, a magam nyugtatására.

Közben pedig Csokonaira gondolok, akit a természet lágy ölén, sűrű dohányzás közben tartott órái miatt eltanácsoltak a debreceni kollégiumból, de mivel búcsúbeszédét magyarul mondta el, közölték vele, a városba lépnie sem lesz egy ideig ajánlatos. Merthogy anyanyelve nyilvános használatával veszélyeztette a tanintézet bezárását. Az 1790-es években ugyanis Magyar-ország nem szerepelt a térképeken: Ausztria egyik keleti tartománya volt, azzal az engedménnyel, hogy ha egy intézményben nem a hivatalos német nyelvet akarják használni, akkor helyette használhatják a latint. De csakis azt. Csokonai ezt szegte meg a magyar beszéddel, a kollégiumi vezetők pedig elővigyázatosságból tanácsolták neki a távolmaradást szülővárosától, addig, amíg elcsitul a „rendetlenkedés” híre.

Egyébként épp a nagyon nagy elnémetesedés és ellatinosodás miatt indult a nyelvújítási harc, melynek –némi túlzással – szinte mindenki kutyakötelességének tartotta valamit hozzáadni a megújuló szókincshez. Nem ment könnyen, le a kalappal Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és a többi nyelvújító előtt. De az edukáló pedagógus, az innovatív tradicionista és a többi okos tojás fogja a pungáját a fakturával és abcúg!