JEGYZET – Furcsa jelenség ütötte fel mostanában a fejét: épp azoknak a szóhasználatából, akik fontosnak tartják jelezni, hogy az egész nemzet nevében szólnak, egyre inkább eltünedeznek a magyar szavak.
2016. december 03., 23:222016. december 03., 23:22
2016. december 05., 18:572016. december 05., 18:57
Megdöbbenve hallgattam a magyar köztévé egyik reggeli beszélgetésében a meghívott megmondó embertől következetesen az edukációt nevelés helyett. A csudába, dühöngtem, nem elég az évek óta nálunk is eluralkodott pedagógus megnevezés, holott annál szebben és egyszerűbben nem is lehetne az óvónőktől az egyetemi tanárokig minden oktatással-neveléssel foglalkozót hívni, mint a tanerő szavunk.
De konokul nem és nem! Olyan áhítattal ejtik az ógörög eredetű pedagógust, mintha az már egyenes belépést biztosítana az egek országába. Holott alapjában a mai bébiszitternek felel meg. Minden tiszteletem a bébicsőszöknek, de én akkor is – a pedagógus ellenében - ragaszkodom a tanerőhöz. És – sajnos – naponta hallani újítás helyett az innovációt, hagyomány helyett a tradíciót, terv vagy tervezet helyett a projektet. Lassan már nem is dühöngök, csak az egyébként nem létező latin nyelvtudás helyett egy-egy nemzetközileg talán érthetőbb kifejezést lobogtatók hallatán elmormolom a pungába tett fakturák mellett a telefonadogatást és a villamos vételt, csak úgy, a magam nyugtatására.
Közben pedig Csokonaira gondolok, akit a természet lágy ölén, sűrű dohányzás közben tartott órái miatt eltanácsoltak a debreceni kollégiumból, de mivel búcsúbeszédét magyarul mondta el, közölték vele, a városba lépnie sem lesz egy ideig ajánlatos. Merthogy anyanyelve nyilvános használatával veszélyeztette a tanintézet bezárását. Az 1790-es években ugyanis Magyar-ország nem szerepelt a térképeken: Ausztria egyik keleti tartománya volt, azzal az engedménnyel, hogy ha egy intézményben nem a hivatalos német nyelvet akarják használni, akkor helyette használhatják a latint. De csakis azt. Csokonai ezt szegte meg a magyar beszéddel, a kollégiumi vezetők pedig elővigyázatosságból tanácsolták neki a távolmaradást szülővárosától, addig, amíg elcsitul a „rendetlenkedés” híre.
Egyébként épp a nagyon nagy elnémetesedés és ellatinosodás miatt indult a nyelvújítási harc, melynek –némi túlzással – szinte mindenki kutyakötelességének tartotta valamit hozzáadni a megújuló szókincshez. Nem ment könnyen, le a kalappal Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és a többi nyelvújító előtt. De az edukáló pedagógus, az innovatív tradicionista és a többi okos tojás fogja a pungáját a fakturával és abcúg!
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!