Nyögés a vége

A tárcavezető először megnyugtatott mindenkit, hogy nem akarja felolvasni a 19 oldalas jelentést, majd 43 percen keresztül beszélt anélkül, hogy érdemi újdonságot vagy konkrétumot mondott volna, és csupán az utolsó percben közölte, hogy – mivel egyetért az alkotmánybíróság döntésével, miszerint a DNA túllépte a hatáskörét, amikor elkezdte vizsgálni a Btk. módosításáról szóló 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásának körülményeit – ellenőrzési mechanizmust dolgoz ki az ügyészségek tevékenységének szemmel tartására, de ennek ellenére nem tartja indokoltnak a főügyészek menesztését.

Az egyre kínosabb, közel háromnegyed órás monológ közben a nézőnek egyre inkább az az érzése támadt, hogy a sajtó elé kiállt illetékes meglehetősen szokatlan módon, szándékosan széttrollkodja a saját sajtótájékoztatóját, csak azért, hogy az újságírók idejét pazarolja, hiszen az érdemi mondandót egy feszes, 10-15 perces bejelentés során is ismertethette volna. Ehelyett hosszasan idézett korábbi eseteket, majd az alkotmánybíróság legutóbbi ítéletét. Végül olyan mértékben szedte le a keresztvizet a korrupcióellenes ügyészségről, amely állítólag súlyosan megsértette az alkotmányt, hogy szinte már meglepetésként hatott, amikor bejelentette: ennek ellenére nem szükséges a főügyészek leváltása.

A nagy garral bejelentett, majd a főügyészek pozíciójukban való megerősítésével végződött átvilágítási procedúra tehát újabb minősített példája annak a szólásnak, miszerint nagyot akarásnak nyögés a vége. A kormányban a korrupt politikusok tisztára mosására tett kísérletként tekintett 13-as rendeletet kidolgozó Florin Iordache helyére bekerült Toader vélhetően úgy gondolta, miniszteri kinevezését azzal hálálja meg, hogy szakmai alapon húzza ki a talajt Lazăr és Kövesi lába alól. Azonban menet közben szembesülnie kellett azzal, hogy komoly erők mozdultak meg a védelmükben. Először Brüsszelben kellett magyarázkodnia az EP-ben, majd az EB illetékesei előtt a kormány igazságszolgáltatással kapcsolatos lépései miatt, majd Klaus Johannis államfő – akinek a miniszter javaslatára a végső döntést kell kimondania az ügyészek felmentéséről – jelentette ki határozottan, hogy elégedett a tevékenységükkel.

Az átvilágítás bejelentésének várható napján pedig csak a bejelentés halasztását jelentették be, mivel éppen aznapra jelentkezett be Toaderhez Hans Klemm amerikai nagykövet, hogy elbeszélgessen az igazságügy helyzetéről. Utólag ugyan mindkét fél cáfolta, hogy a főügyészek személye szóba került volna, de annak fényében, hogy Klemm több ízben is kiállt Kövesi és a korrupcióellenes harc folytatása mellett, illetve hogy Bukarest szentírásnak tekint mindent, amit Washington mond, a cáfolat valóságtartalmát érdemes kellő távolságtartással kezelni. Vagyis Toader – és vele a teljes kormányoldal – nagy erővel nekiugrott a főügyészeknek, de végül koppant egy nagyot. Hiába az elmozdításukra irányuló szándék, hiába a súlyos szakmai bírálatok – végül mégis meg kellett hátrálniuk. (Ami egyébként újabb ékes bizonyítéka annak, mennyire szuverén is Románia.) Az ügyészek tevékenységének szigorú monitorozására szolgáló mechanizmus kidolgozására vonatkozó bejelentés nem több a kudarc leplezését szolgáló pótcselekvésnél.

Persze abban biztosak lehetünk, hogy nem adják fel. A Toader által szinte percenként megismételt tételmondat, miszerint a DNA túllépte alkotmányos hatáskörét, és súlyosan megsértette a jogállamiságot, bármikor alapul szolgálhat arra, hogy egy újabb alkalommal, amikor túlságosan veszélyesnek ítélik magukra nézve a DNA tevékenységét, ismét nekimenjenek.
A végeredmény pedig ismét csak nem attól függ majd, mit szeretne a kormány, hanem attól, mennyire áll ki Washington és Brüsszel a főügyészek, illetve a korrupcióellenes harc folytatása mellett.