JEGYZET – A hőzöngő nagyotmondásból nem maradhatott ki az ünnepélyesen elrebegett fogadalom, hogy az épp összeállni készülő kormánnyal végre beköszönt a nullpontállapot. Jó, végre, de mihez képest?!
2017. január 04., 22:572017. január 04., 22:57
Huszonhét éve egyebet sem hallunk, mint az áhított újrakezdés, a talpra állás, a régi hibák felszámolása és más gagyiságok beígérése. Aztán minden marad úgy, mint azelőtt, lehet továbbgurítani az újabb nullpontra való várakozási határt. Nem szeretném foglalni a rovatteret és az olvasói türelmet a 90 óta bejelentett nullpontok elősorolásával, hisz aki megélte és emlékezni akar, megteszi, aki pedig most indul a közélet szemlélésére, az örüljön, hogy még hihet a nullpontokban. Valahogy az újévi fogadkozásokhoz hasonlítanám azzal a különbséggel, hogy utóbbi személyes érdekszférában mozog, előbbi viszont mindnyájunkat érint.
Zöldfülű koromban elég gyakran próbálkoztam különböző fogadalmakkal, leggyakrabban a fittséghez kellő reggeli-esti torna és a dohányzásról való leszokás szerepelt az étlapon. Nem ragaszkodtam kötelező kezdőpontként az újév reggeléhez, jó volt a hétfő reggel vagy bármelyik hónap első napja, nem finnyáskodtam, valószínűleg, mert félig-meddig biztos voltam benne, úgysem lesz semmi a nagy újrakezdésből. Így aztán frissítő-karcsúsító torna nélkül telt el az életem, a megátalkodott, napi kétcsomagos dohányzást viszont egy szerda este, egyik pillanatról a másikra beszüntettem. Miközben az előre megvásárolt cigarettacsomagok ott sorjáztak a könyvespolcon.
Ennek már hét éve elmúlt, és most már így is marad. Mindezzel nem azt akarom mondani, micsoda hős vagyok én, hanem azt, hogy legelőször az ürügykezdőpontoktól kell(ene) megszabadulni. Ha ezek a mi politikusaink például mindig valami megfelelő kezdésre várnak, sose lesz belőlük semmi. Tervek nélkül, régi emberekkel vagy bólogató Jánosokkal a megújulás vágyálom marad csupán. Telik az idő, gyűlnek az elszalasztott nullpontok, illetve a mértani szabályoknak megfelelően összeállnak egyenessé. Vonallá: a 90 eleji totálkáoszból a mostani demagóg semmi felé. Vállalom az ünneprontás ódiumát, de én már bombasztikus ígérgetésekben képtelen vagyok hinni. Mert előre látom a hamarosan kimondott mentegetőzést: mi akartuk volna, de az előző kormány… Igen! Ha elkezdenék az igazi munkát dátumtól-naptól függetlenül, és meg is tudnák tartani az ütemet, talán még tapsolni is tudnék. De valós eredmények nélkül hagyjanak minket békén a nullpontjaikkal!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!