Sokféleképpen körülírható, hogy a rendszerváltást követően miként alakult Magyarországnak a szomszédos államokhoz fűződő viszonya, a legtalálóbb jelző azonban talán az, hogy hullámzóan.
2016. november 28., 20:162016. november 28., 20:16
Előfordultak időszakok, amikor például a magyar–román vagy a magyar–szlovák relációban valóságos hidegháborús hangulat uralkodott, és ez az állapot bizony alaposan kihatott az utódállamokban élő magyar közösségek életére is. Ami nem véletlen, hiszen Magyarország esetében – a jobboldali kormányok idején legalábbis – a nemzetpolitika alapvetően meghatározza a szomszédságpolitikát, amelyre ekképpen jelentősen rányomja a bélyegét a határon túli magyarok helyzete. Vagyis mindezt tulajdonképpen állandó kölcsönhatásként kell felfogni, hiszen ha Budapest jó viszonyt ápol valamelyik szomszédjával, akkor az kedvező helyzetet feltételez az adott államban élő magyarok tekintetében, viszont ha valamelyik utódállamban elnyomják a magyarokat, akkor értelemszerűen nem beszélhetünk fellendülésről a szomszédságpolitika terén.
Ebben az összefüggésben is érdekes, mi a helyzet jelenleg a régióban. Magyar–szerb viszonylatban a felek egyetértenek abban, hogy „történelmi csúcson, maximumon” vannak a kétoldalú kapcsolatok, a két ország kormánya épp a minap tartotta harmadik együttes ülését, a részleges autonómiával rendelkező vajdasági magyarok pedig azt vallják, hogy ők is profitálhatnak ebből a kegyelmi állapotból.
Az állampolgárság ügyében dúló viták ellenére Budapest és Pozsony ma már számos kérdésben egyetértésre jutott, és bár a kettős állampolgárság intézménye, a magyar nyelvű oktatás támogatása kapcsán továbbra sincs egyetértés, politikailag jelentősen javult a szlovák–magyar viszony. Ugyanez elmondható horvát, osztrák és ukrán viszonylatban is – bár a kelet-ukrajnai helyzet visszavetette a kétoldalú kapcsolatokat, a napokban magyar–ukrán gazdasági fórumon vázolták az előrelépés lehetőségeit.
Nos ehhez képest a román–magyar viszony egyszerűen siralmas: a Ponta-kormánnyal folytatott nyilatkozatháború után teljesen elültek az intézményes kapcsolatok, közös elképzelésnek, projektnek se híre, se hamva, mintha a két országot nem egy folyamatosan légiesülő határ, hanem legalább több ezer kilométer választaná el egymástól.
Csak remélni lehet, hogy ez az állapot a decemberi parlamenti választásokat követően megváltozik, és a majdani bukaresti kormánnyal újra lehet indítani a párbeszédet a közös ügyekről: a kisebbségi kérdésről, a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. Fennáll viszont a veszély, hogy a román baloldal esetleges hatalomra kerülése esetén a jelenlegi semmilyen viszony tartóssá válik, márpedig ez nem szolgálná sem a szomszédságpolitika, sem az erdélyi magyarság javát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!