Sokféleképpen körülírható, hogy a rendszerváltást követően miként alakult Magyarországnak a szomszédos államokhoz fűződő viszonya, a legtalálóbb jelző azonban talán az, hogy hullámzóan.
2016. november 28., 20:162016. november 28., 20:16
Előfordultak időszakok, amikor például a magyar–román vagy a magyar–szlovák relációban valóságos hidegháborús hangulat uralkodott, és ez az állapot bizony alaposan kihatott az utódállamokban élő magyar közösségek életére is. Ami nem véletlen, hiszen Magyarország esetében – a jobboldali kormányok idején legalábbis – a nemzetpolitika alapvetően meghatározza a szomszédságpolitikát, amelyre ekképpen jelentősen rányomja a bélyegét a határon túli magyarok helyzete. Vagyis mindezt tulajdonképpen állandó kölcsönhatásként kell felfogni, hiszen ha Budapest jó viszonyt ápol valamelyik szomszédjával, akkor az kedvező helyzetet feltételez az adott államban élő magyarok tekintetében, viszont ha valamelyik utódállamban elnyomják a magyarokat, akkor értelemszerűen nem beszélhetünk fellendülésről a szomszédságpolitika terén.
Ebben az összefüggésben is érdekes, mi a helyzet jelenleg a régióban. Magyar–szerb viszonylatban a felek egyetértenek abban, hogy „történelmi csúcson, maximumon” vannak a kétoldalú kapcsolatok, a két ország kormánya épp a minap tartotta harmadik együttes ülését, a részleges autonómiával rendelkező vajdasági magyarok pedig azt vallják, hogy ők is profitálhatnak ebből a kegyelmi állapotból.
Az állampolgárság ügyében dúló viták ellenére Budapest és Pozsony ma már számos kérdésben egyetértésre jutott, és bár a kettős állampolgárság intézménye, a magyar nyelvű oktatás támogatása kapcsán továbbra sincs egyetértés, politikailag jelentősen javult a szlovák–magyar viszony. Ugyanez elmondható horvát, osztrák és ukrán viszonylatban is – bár a kelet-ukrajnai helyzet visszavetette a kétoldalú kapcsolatokat, a napokban magyar–ukrán gazdasági fórumon vázolták az előrelépés lehetőségeit.
Nos ehhez képest a román–magyar viszony egyszerűen siralmas: a Ponta-kormánnyal folytatott nyilatkozatháború után teljesen elültek az intézményes kapcsolatok, közös elképzelésnek, projektnek se híre, se hamva, mintha a két országot nem egy folyamatosan légiesülő határ, hanem legalább több ezer kilométer választaná el egymástól.
Csak remélni lehet, hogy ez az állapot a decemberi parlamenti választásokat követően megváltozik, és a majdani bukaresti kormánnyal újra lehet indítani a párbeszédet a közös ügyekről: a kisebbségi kérdésről, a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. Fennáll viszont a veszély, hogy a román baloldal esetleges hatalomra kerülése esetén a jelenlegi semmilyen viszony tartóssá válik, márpedig ez nem szolgálná sem a szomszédságpolitika, sem az erdélyi magyarság javát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egyre több sebből vérzik a Bolojan-kormány reformcunamija minden fronton, amivel az elszabadult román államháztartást próbálja rendbe hozni. Az a legnagyobb baj vele, hogy kivitelezéséhez nincs meg a társadalom nagyobb részének a támogatása.
Talán nem vagyunk egyedül azzal, hogy inkább azon lepődtünk volna meg, ha az EB elfogadja a nemzeti régiók támogatásáról szóló erdélyi kezdeményezést. Így nem is csodálkozunk azon, hogy a testület lesöpörte az asztalról a projektet.
A várakozásoknak megfelelően túlélte ugyan a bukaresti kormány a bizalmatlansági indítványokat, ám a társadalmi és koalíciós feszültségek továbbra is próbára teszik a kabinetet. Ezen belül Ilie Bolojan alatt erősen inog a miniszterelnöki szék.
Példás, dicséretes reakciók egész sorát váltotta ki a napokban Bukarestben történt sajnálatos incidens, amelynek során egy fiatal rasszista indíttatásból rátámadt egy bangladesi ételfutárra.
Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!