JEGYZET – A jelek szerint képtelenség ettől az átkozmetikázott szokástól megszabadulni: a hajdani ötéves tervekben való számítgatást és gondolkodást 1990, helyesebben 1992 után átvette a négyéves életciklus.
2016. augusztus 23., 19:262016. augusztus 23., 19:26
Merthogy annyit tart egy helyi és parlamenti mandátum, melynek idején el lehet követni bármit, a mentelmi jog azonnal a felkentek segítségére siet. Vannak ugyan papíron olyan vétkek, melyek az egyszerű halandókkal közös sorba terelnék őket, az utóbbi években pedig a látványos korrupcióellenes ügyködés a ló másik oldalára való átbukást jelzi, de ez a négyéves leragadás mégsem akar semmi áron sem megszűnni.
Legutóbb például az igazságügyi miniszter asszony tett egy olyan bravúros gesztust, ami a fentieket igazolja: habár neki a legjobb indulattal is legföljebb három és fél hónapja lenne a mandátuma végéig, úgy látszik, biztosra veszi a csodát, hogy újabb négy évig birtokolhatja majd a tárcát, és ennek tudatában dolgozta ki a 2020-ig szóló korrupcióellenes törvényjavaslatát. Dicséretes ügyködés, hiszen végeredményben ezért is kapja a fizetését, csak a négyéves határidőt nem értem. Feltehetőleg az én gondolkodásmódomban van a hiba, valami(ke)t nem úgy értek, ahogy kellene vagy illene, de akkor ez azt jelenti, hogy 2020 után szabad a gazda?! Lehet majd korrumpálni keresztben-kasban, elfogadni bármire bárkitől kenőpénzeket, amíg valakinek eszébe nem jut egy újabb szabályozást kiötleni?
Némi túlzással úgy képzelem, mintha a „Ne ölj!\" parancsolathoz egy olyan záradékot csatoltak volna, hogy „legalábbis ne az én mandátumomban\". Gondoljunk arra a levitézlett belügyminiszterre, aki a mentőrepülő nyugati-szigethegységbeli szerencsétlensége után legelőször azt a költői kérdést vágta a sajtó szemébe, hogy miért is történt mindez az ő minisztersége idején?! De visszatérve a mostani törvénytervezethez: ha szó nincs újabb négyéves mandátumrepetáról, akkor viszont mit keres ott az a 2020-as dátum? Vagyis bárhonnan nézzük, valahol valami nagyon hibádzik a mentalitásban. Netán átnevelési próbaidőre gondolt volna?
Figyelmeztetné a korruptakat, hogy húzzák meg magukat négy éven át, aztán ha megkapták a tanúsítványt, hogy kigyógyultak krónikus pénzimádatukból a – sajnálatos – visszaesést esetleg észre sem veszi senki? Nem tudom és nem is látom semmi értelmét a rendelkezés négyéves határidejének háttérjátékait kutatni. Az igazi titkos kavarásokat úgyis csak az üst mellett állók láthatják. Mi érjük be hát annyival, hogy errefelé négy év az élet!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!