VEZÉRCIKK – Roppant üdvös lenne, ha nem úgy járnánk az anyanyelvhasználatot az egészségügyben szabályozó törvény kapcsán, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) zajló képzés anomáliáit orvosolni hivatott tanügyi törvénnyel vagy a romániai zászlóhasználatról szóló jogszabállyal.
2017. április 18., 23:032017. április 18., 23:03
2017. április 18., 23:042017. április 18., 23:04
Mindkét dokumentum annak az ékes bizonyítéka ugyanis, hogy ebben az országban a parlament által elfogadott paragrafusok egyáltalán nem jelentenek garanciát a törvény betűjének tiszteletben tartására. Mit is ír elő a tanügyi törvény 2011-ben hatályba lépett változata? Azt, hogy a MOGYE keretében biztosítják a teljes körű magyar nyelvű képzést, lehetővé téve, hogy a magyar nyelvű lakosság anyanyelvén vehesse igénybe az orvosi és gyógyszertári szolgáltatásokat. Ehhez képest a felsőoktatási intézet szenátusa a mai napig gáncsolja a törvényben foglaltak végrehajtását, a magyar tagozat jogszabályban előírt intézményesítését.
A helyi közösségek szimbólumainak használatáról szóló törvény két évvel ezelőtti elfogadása után az RMDSZ reakciója olyan volt, mint Cristiano Ronaldo gólöröme: nyugi, itt vagyok, elintéztem. Aztán kiderült, hogy a találat szépségdíjas volt ugyan, viszont a csapat ettől függetlenül kikapott. Bár a szövetség politikusai annak idején azt hangoztatták, hogy a törvény által megoldódott a zászlókérdés, hiszen lehetőséget teremt a székely lobogó használatára, az azóta eltelt idő és a rögvalóság igazolta, hogy a kék-arany sávos zászlót továbbra sem lehet kitűzni közintézményekre, és ugyanúgy üldözik a román hatóságok.
A bukaresti parlament által a múlt héten elfogadott törvényt az RMDSZ úgy tálalta, hogy lehetővé vált a magyar nyelv használata az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben. Holott ezek után továbbra sem látni garanciát arra, hogy anyanyelvükön fogják ellátni a magyar pácienseket az erdélyi települések kórházaiban (kivéve persze a tömbmagyar vidékeket), és ami ennél is lényegesebb: nem tudni, miként fogják megoldani a magyarul értő orvosok, asszisztensek, szociális gondozók „előteremtését”.
Merthogy a jogszabály gyakorlatba ültetése terén alapvető fontossággal bíró alkalmazási módszertan kidolgozásának feladata éppenséggel a kormányra hárul, amely a végtelenségig elhúzhatja ezt a folyamatot, ahogy számtalan más esetben volt már rá példa. Úgyhogy tényleg hurráoptimizmusnak tűnik előre inni a nyelvi jogok kibővítésére.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.