2009. július 14., 11:102009. július 14., 11:10
Az alternatív energiaforrások korlátlan és olcsó hozzáférhetősége ugyanis még a távolba vész, az pedig egyértelmű, hogy dőreség lenne kizárólag Oroszországra hagyatkozni a növekvő európai földgázéhség csillapítására. Moszkva ugyanis az immár évek óta szinte rituálisan megismétlődő színjáték révén, amelyet orosz–ukrán gázvitaként szokás emlegetni, elvesztette szavahihetőségét – egyértelmű, hogy a vitát csupán erődemonstrációnak szánja, amellyel egyrészt Kijev pórázát próbálta szorosabbra húzni, másrészt Európának kívánta megmutatni, mire is mennének az orosz energiahordozó nélkül.
A taktika viszont fordítva sült el – az orosz gáztól függő országok öszszezártak, és eldöntötték, hogy többleterőfeszítéssel ugyan, de mégis inkább más, biztonságosabbnak tűnő forrásokból kívánják fedezni szükségleteiket. Talán nem túlzás kijelenteni: a tegnapi aláírási ceremónia majdnem úgy érinti Moszkvát, mintha tavaly az EU gyors reagálású erői megjelentek volna Grúziában, hogy megálljt parancsoljanak a megszálló orosz csapatoknak. Oroszország számára nem csupán presztízskérdést jelent ugyanis az, hogy szinte monopolhelyzetben legyen a földgázszolgáltatás és -tranzit terén: a stratégiai befolyás mellett óriási anyagi hasznot is hajt.
Márpedig a Nabucco lehetővé teszi a még ma is orosz befolyási övezetbe tartozó, de az energiahordozó-export terén már Oroszország riválisaként fellépő közép-ázsiai exszovjet köztársaságok számára, hogy az orosz tranzitköltségektől megszabadulva közvetlenül értékesítsék a földgázt Európa számára. Ennek megtorpedózása pedig továbbra is stratégiai érdek Moszkva számára, ami arra kell hogy késztesse az érintett országokat, hogy a lehető legnagyobb eltökéltséggel fogjanak hozzá a vezeték megépítéséhez. A geopolitikai játszma ugyanis most már tényleg komolyra fordult. A tét az energetikai – hosszabb távon pedig talán a politikai függetlenség.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok