2009. április 07., 11:262009. április 07., 11:26
Ennek legújabb fejleménye a MOL több mint húszszázaléknyi részvénycsomagjának megszerzése, amelyet a moszkvai stratégák gondosan, a legkisebb részletre is ügyelve dolgoztak ki a színfalak mögött, és amelyhez első osztályú partnerra leltek a korábbi kikosarazás miatt amúgy is frusztrált osztrák OMV-ben, amely boldogan tett keresztbe magyar riválisának, illetve a magyar kormánynak, amiért azok nem kértek a két cég közötti házasságból. Hogy a Kreml komolyan gondolja az európai energetikai infrastruktúra fölötti befolyás megszerzését, azt az is jelzi, hogy a Szurgutnyeftgaz hajlandó volt jelentősen túlfizetni a MOL-részvényeket. Úgy tűnik, Vlagyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev megelőző csapással próbálják elejét venni annak, hogy Európa függetlenedjen az orosz energiahordozó monopóliumoktól. A stratégiai befolyás növelésének eszközéül ugyanis már korábban az energetikai terjeszkedést tűzték ki az orosz vezetők, ennek egyik első mozzanata volt a kőolaj- és földgázkitermelők állami befolyás alá vonása, amelynek egyik legemlékezetesebb mozzanata az egyik legnagyobb önálló üzletember, Mihail Hodorkovszkij letartóztatása és a Jukosz kőolajcég einstandolása volt. Most hozzáfogtak Európa bekerítéséhez az Északi és a Déli Áramlat nevű kőolajvezetékekkel, valamint a szerb kőolajcég megvásárlásával, illetve a magyarországi – természetesen orosz földgázzal föltöltendő – gáztározó megéptésének szorgalmazásával. A rivális kezdeményezések, így a Nabucco-vezeték megtorpedózásának egyik leghatékonyabb módja a kaukázusi termelési kapacitások felvásárlása mellett az, ha a már meglévő vezeték- és finomítóhálózat is a Kreml befolyása alá kerül. Ennek egyik fontos állomása lenne a MOL megszerzése. A további terjeszkedés megakadályozása ennek nyomán immár nemcsak magyar nemzeti és érzelmi ügy, hanem egységes fellépést és stratégiát követelő összeurópai érdek.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.