VEZÉRCIKK – Bár az önkormányzati választásokat követően mindhárom magyar párt igyekezett győztesként beállítani magát, a helyzet az, hogy valójában egyikük sem nyert.
2016. június 09., 20:032016. június 09., 20:03
A magyar–magyar versenyt valóban toronymagasan megnyerő RMDSZ azzal fényezte magát, hogy sikerült visszahódítania Szatmárnémetit. Az MPP az általa elnyert polgármesteri címekkel büszkélkedett, míg az EMNP azzal, hogy sikerült megőriznie a súlyát. Holott a helyzet az: mindhárom párt rengeteget veszített. A magyar szavazók közül ugyanis a románokhoz képest arányaiban jóval többen maradtak távol az urnáktól.
Az RMDSZ számára persze nagy siker a riválisok leszakadása, Szatmárnémeti megnyerése – csakhogy cserében elvesztette Székelyudvarhelyt. Arról nem is beszélve, hogy Nagyváradon katasztrofális, a rendszerváltás óta nem tapasztalt mértékben szorult vissza a magyar jelenlét a helyi képviselő-testületben. Vagyis a vakok között ő a félszemű, aki király lett. Az MPP sem örülhet maradéktalanul polgármesteri tisztségeinek, hiszen szavazóinak száma ugyanúgy megcsappant. Nem is beszélve az EMNP-ről, amely ugyan a kapott szavazatok számában megelőzte az MPP-t, de ezt nem tudta polgármesteri, csupán néhány tanácsosi tisztségre váltani. Ez pedig nem nagy súly.
Egyértelmű: a három magyar szervezet egyre kevésbé tudja megszólítani a magyar polgárokat. És nem vigasztaló, hogy a román pártok is hasonló cipőben járnak. 2012-höz képest magyar szavazók tízezrei maradtak távol az urnáktól, ennek az okait pedig a lehető leghamarabb föl kell tárni. És fölöslegesek az olyan arrogáns megnyilvánulások, mint amilyen az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnökének szájából hangzott el, miszerint a rossz eredményről a „nemzetáruló” EMNP tehet – mikor az RMDSZ által elveszített többezernyi szavazó nem a néppártra voksolt. Csak – jórészt éppen az RMDSZ hasonló stílusú, minősíthetetlen viselkedése miatt – nem, vagy a román jelöltre szavazott.
Ha a magyar pártok nem szedik össze magukat, bűnbakkeresés helyett nem próbálják meg újfajta módon megszólítani a magyarokat, és valamilyen formában együttműködni, akkor négy év múlva egyetlen, de nagyon nagy vesztes lesz: az egész romániai magyar közösség.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!