Egyre gyakrabban hallani magukat nagyon komolyan vevő politikusoktól azt a szófordulatot, hogy „ezt most teljesen őszintén mondom”.
2017. január 08., 20:542017. január 08., 20:54
Eleinte kameralázra, felkészületlenségre, hirtelen jelentkező vallomáskényszerre gondoltam, de ezúttal is tévedtem. Hiába, úgy látszik végképp elöregedett az emberismereti tárházam, valahogy fel kellene frissítenem, a mai „rohanó világhoz” kellene igazítanom. Jó, megpróbálkozom vele, és legyen az én bajom majd, ha nem sikerül, most nem erről van szó. Hanem a nyílt szókimondásról, ugyanis aki ilyesmit beszél, az ország-világ előtt kimondja, miszerint egyébként mindig hazudik, de véletlenül most igazat kíván szólni.
Már figyelem egy ideje, nem hallottam félre, így szól. Sőt van olyan, aki merő poénból még heherészik is a kijelentése mellé, mintegy arra figyelmeztetve, hogy talán épp most fog egy még nagyobbat hazudni. Bármennyire hegyeztem a fülem, a legnagyobb blődségeket kérdező, agresszíven csácsogó riporterek közül még senki nem kérdezte meg a szívből jövő igazságot véletlenül kikotyogó politikustól, hogy eddig sosem fordult elő vele ez a ballépés? Arra sem kértek fel senkit, legalább próbálná meg összefogni az eddigi tevékenységének azokat a vetületeit, amikor szívderítő hazugságokkal tömte a hallgatóságát, már csak azért is, hogy legalább ne reménykedjünk hiába ilyen vagy olyan bemondása miatt.
Nem, úgy látszik, a sokat emlegetett „rohanó világnak” nincs ideje az igazságok után kutatni, arra gondolhatnak, kiderül az magától is. Igazolni látszik a fentieket a legújabb bűnügyi filmek divatja, a különböző helyszínelők mindennapjaiból vett egy-egy epizód bemutatása. Nincs már szükség napokon át egy arcránduláson, megbicsakló hangon, pár perc időeltolódáson töprengő, zseniális logikával a bűnjeleket egyeztető Sherlock Holmesra, Poirot-ra: a számítástechnika csodái minden lélektani tudás nélkül egyetlen hajszálból pillanatok alatt megmondják a tutit.
Így van rendjén, a világ most erről szól. De azért mégsem helyénvaló egy csomó embernek szembemondani: hazudok, mintha olvasnám, ma ezt mondok, holnap egészen mást, nem érdekel, ki mit tart rólam, mert én vagyok a janik janija. Nem, ennek nem volna szabad megtörténnie. És annak sem, hogy egymás védelmében mondhatni törvényerőre emelik a mindenható hazudozást: védőfalat emelnek a véletlenül lefülelt lódító körül, megmagyarázzák a hazugság igazát, majd jót mulatnak a hiszékenyeken, akiket megint csak sikerült jól átverni!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!