2009. március 24., 10:512009. március 24., 10:51
Az, hogy a pártelnöki tisztségről nem volt hajlandó lemondani, azt jelzi: hátralépését ideiglenesnek tekinti, és legkésőbb a 2014-es választásokon ismét az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként kíván indulni – a jelenlegi helyzet alapján előrevetíthető trend szerint az ellenzék vezéreként, Orbán Viktor kormányfő kihívójaként, abban bízva, hogy addigra a választók elfelejtik 2004 és 2009 közötti tevékenységét. Az, hogy az MSZP a Gyurcsány-kormányok, illetve a gyurcsányi gazdaságpolitika és reformstratégia látványos és fájdalmas kudarca, a katasztrofális népszerűségvesztés ellenére is szinte egy emberként állt ki pártelnöki megerősítése mellett, annak a jele, hogy a szocialisták továbbra sem látnak belső alternatívát Gyurcsánnyal szemben, nem érzik úgy, hogy a párton belül lenne olyan vezető politikus, aki a Gyurcsányéhoz hasonló energikussággal és vehemenciával rendelkezve legalább annyira képes lenne egyben tartani a pártot, mint a most háttérbe vonuló politikus. Mindez azt sugallja, hogy a párt egyelőre képtelen megújulni. Persze a háttérbe vonulás is relatív: a legnagyobb kormányerő elnökeként továbbra is meghatározó szerepe lesz a kormány tevékenységében, bárhogy is hívják majd az új miniszterelnököt. A Fidesz szempontjából viszont rosszabbul nem is jöhetett volna Gyurcsány bejelentése. A legnagyobb ellenzéki párt ugyanis eddigi kommunikációjában elsősorban őt vette célpontba, őt nevezte meg minden rossz felelőseként. A továbbiakban tehát marad az MSZP ostorozása, illetve az előrehozott választások szorgalmazása, hiszen a 2010-es választásokig hátralévő idő a szocialistáknak kedvez – ha másban nem, legalább abban, hogy elkezdhetik a kármentést, és egy szakértői kormány összegründolásával faraghatnak valamicskét a Fidesszel szembeni hátrányukból. Persze az már elsősorban Orbánékon, a Fidesz válságkezelési programján és kampánykommunikációján múlik, hogy az MSZP és Gyurcsány igyekezete mennyire lesz sikeres.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok