2009. február 02., 00:262009. február 02., 00:26
Az ugyanis, hogy a korábbi, magabiztosan fennhéjázó elutasítást követően Markó most egyenesen az első helyet kínálta fel Tőkésnek a szövetség jelöltlistáján, a külvilág számára azt az üzenetet hordozza: az RMDSZ tanult a hibáiból, és lám, a békülékenység jeleként legnagyobb ellenfele kedvéért kész beáldozni egy EP-képviselői helyet. A taktika mindenképpen ügyes, hiszen most Tőkés került lépéskényszerbe. Márpedig a dilemma nem kicsi: ha ugyanis elfogadná az ajánlatot, azzal saját támogatói, az RMDSZ politikájával szembehelyezkedő választók előtt veszítené el az arcát. Ha viszont visszautasítja, az ismét csak az RMDSZ malmára hajtaná a vizet, hiszen akkor Tőkést lehetne a magyar–
magyar megegyezés kerékkötőjeként beállítani. Az RMDSZ-nek amúgy valóban szüksége lenne arra, hogy Tőkés szerepeljen a listáján: a szövetség vezetőit bizonyára aggasztja a tavalyi parlamenti választások alacsony részvételi aránya, illetve az idei EP-voksoláson várható még kisebb választói aktivitás. A képviselet legitimitása ugyanis csorbát szenvedhet, ha a magyarok elenyésző száma voksol csak az RMDSZ-re, ráadásul Tőkés személyében ismét független vetélytársa akadna. Ha viszont Tőkés elfogadja a felkérést, az újabb szimbolikus győzelem az MPP fölött, amely ugyanezzel az ajánlattal már megkereste a püspököt. Hogy az RMDSZ valóban komolyan gondolja az összefogást, azt azzal bizonyíthatja, ha nem ragaszkodik körömszakadtáig ahhoz, hogy kizárólag az RMDSZ neve alatt fusson a közös lista. Az RMDSZ-ellenes választók ugyanis vélhetően inkább távol maradnának, ha az eddig a szövetséget bíráló politikusok besorolnának a tulipános ernyő alá. Hogy az ajánlat hitelesnek tűnjön, Markóéknek el kell fogadniuk, hogy a lista az RMDSZ és az EMNT, illetve egyéb szervezetek közös ernyője alatt álljon öszsze. Ellenkező esetben egyértelműnek tűnik, hogy a nagylelkű ajánlat nem egyéb, mint az ellenzék megosztására és bedarálására tett újabb kísérlet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok