A másik az, aki mindig kéznél van. Akire mindig mindent rá lehet kenni, hibáztatni, okolni lehet bármiért. Aki a legjobb ürügy arra, ha nem végezzük el a saját dolgainkat.
2016. június 19., 18:142016. június 19., 18:14
Most például megint villámárvizek dúlják a dombaljai falvakat, az emberek jajgatnak, óbégatnak, de a kérdésre, hogy miért is nem takarítják a házuk előtt futó árkot, azonnal rávágják: nem az ő feladatuk, jöjjenek a hivatásos takarítók. Vagyis mások. Ők megteszik a magukét azzal, hogy odazúdítják a háztartási szemetet, a munka másik részét, az eltakarítást végezzék mások. De ugyanennyire megszokott válasz a hanyagul, vagy egyáltalán el sem végzett munkára, ha a másik sem csinálja. Miért én?! És ilyenkor senki nem válaszolja azt, hogy azért, mert éppen te hozod szóba azt a bizonyos elvégzetlen vagy félbe-szerbe végzett munkát.
Azt hiszem, akadnak majd olyanok, akik csak legyintenek, gondolván, miért is kell ilyesmiket szóba hozni, utóvégre emberek vagyunk, és másokat hamarabb meglátunk, mint magunkat. Egyébként is, ez utóbbihoz tükör kellene, plusz egy-két lépés a tükörig. És mit látnánk?! Saját, jól ismert ábrázatunkat. A fényességest. Márpedig minket csak a másik érdekel. Őrá hányjuk a sarat, hogy az a szép zöldellő kertje ne legyen már mindig olyan makulátlan. A kecskéje meg?! Hogy merészel az még vígan bóklászni a kertben, amikor a miénk már rég átment az árnyékvilágba. Hogy miért múlt ki szegény pára?!
Nem tudni, talán mert senki nem törődött vele, se enni, se inni nem kapott, de végeredményben emberek vagyunk, nem tudunk egyszerre kétfelé figyelni. Elég folyton a szomszéd kecskéjével foglalkozni, a sajátra már nem futja az erőből és időből. Ez ilyen egyszerű. A politikát nem is említem, azzal most épp mindenkinek teli a hócipője. Annyit hallgattuk ama galád másiknak a gaztetteit, hogy véletlenül rájuk pecsételtünk. Ezért is ők a hibásak, miért nem nyomtatták fordítva a jelüket?! De ezen már nincs mit beszélni. Akad olyan, aki várná, hogy magunkról is szóljunk, de minek tennénk, amikor mindenki tudja, mi vagyunk a leglegek!
Csak mellénk kellene állni és megnézni a tükörképünket. De azt bezzeg nem akarják, mert félnek, hogy elvakítja őket ragyogó tisztaságunk. Sebaj, bámulják csak saját magukat. Hátha sikerül lemosni a sok sarat őszig, amikor jön az új haddelhadd!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!