Hirdetés

Loptak is, meg nem is

Gyanútlanul és jóhiszeműen, a hatóságokba vetett hitében megfogyva bár, de azért egészen törve nem, legalábbis nem annyira, hogy az említett hatóságokat inaszakadtán elkerülje, nos, valahogy így baktat hősünk az Iksz Megyei Rendőr-főkapitányság épülete felé.

Nagy Orsolya

2011. április 14., 10:052011. április 14., 10:05

Barátunknak előző nap valaki kilopta a zsebéből a pénztárcáját, benne némi készpénzzel, bankkártyával és a személyi igazolványával. Ez utóbbinak eltűnését készül bejelenteni a rendőrségen, naivan úgy álmodva, hogy tán még vissza is kaphatja, hiszen épp rendőr ismerőse (na igen, az is van neki) pedzette az elébb, hogy az átlagzsebes a készpénzen túl nem mutat túlzott érdeklődést egy ócska pénztárca iránt, így gyakori, hogy a kibelezett, de az igazolványokat még tartalmazó buksza előbb-utóbb előkerül egy kukából vagy útszéli bokorból. Nem kis meglepetés éri hát hősünket, amikor a rendőrségen már az egyenruhás portás közli vele: neki márpedig senki el nem lopta a tárcáját. De nem ám, főleg nem azon a piacon, még ha a másikat, a nagyobbikat mondaná, elhinnék, de ott, na ott biztos nem. Erősítésül egy másik kék ruhás is érkezik, s az is szinte felháborodva csóválja a fejét, amikor a történetet meghallja – méghogy ez az állampolgár itten azt állítja, hogy ellopták tőle? Ugyan már, uram, hát vallja már be, hogy elvesztette!

Történetünk főszereplője itt a megrökönyödéstől szinte szóhoz sem jut, annyit azonban kinyög, hogy ő biza nem tágít, míg az esetet be nem jelenti. A rend őreinek szerencsétlenségére a kapitányság lepukkant folyosóján kávéautomata is áll, így barátunk egy gőzölgő fekete mellett elütheti a félórányi időt, amíg – bizonyára türelme fogytában bízva – váratják a rend és igazság védelmezői. A civil ruhás nyomozó, aki végül megérkezik, cipősdoboznyi irodájába tessékeli a panaszost, és elődeinek stratégiáját folytatja, csakhogy ő már cinkosul kacsingatva próbálja rávenni a bizonyára csak zavaró tényezőnek tekintett polgárt, hogy ha valóban ellopták volna a tárcáját, az neki igencsak kényelmetlen volna, valahányszor ugyanis eldobott igazolványt találna a rendőrség, neki mindig ki kellene villamosoznia a kapitányságra, ami persze jó messze esik lakhelyétől. A papírmunkáról nem is beszélve, amelyet a szegény kollégáknak kellene végigcsinálniuk. Hősünk ezen a ponton kifogy a spirituszból, beadja a derekát, nem tesz bejelentést, szépen bekullog a munkahelyére, és elkönyveli: azért legalább érdemes volt a rendőrségre menni, hogy megtudja: őt senki nem lopta meg. A nevét egyébként azért nem említettük a történetben, mert a szolgáló és védő szervek közül sem kérdezte senki, egyszer sem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés