2011. április 14., 10:052011. április 14., 10:05
Barátunknak előző nap valaki kilopta a zsebéből a pénztárcáját, benne némi készpénzzel, bankkártyával és a személyi igazolványával. Ez utóbbinak eltűnését készül bejelenteni a rendőrségen, naivan úgy álmodva, hogy tán még vissza is kaphatja, hiszen épp rendőr ismerőse (na igen, az is van neki) pedzette az elébb, hogy az átlagzsebes a készpénzen túl nem mutat túlzott érdeklődést egy ócska pénztárca iránt, így gyakori, hogy a kibelezett, de az igazolványokat még tartalmazó buksza előbb-utóbb előkerül egy kukából vagy útszéli bokorból. Nem kis meglepetés éri hát hősünket, amikor a rendőrségen már az egyenruhás portás közli vele: neki márpedig senki el nem lopta a tárcáját. De nem ám, főleg nem azon a piacon, még ha a másikat, a nagyobbikat mondaná, elhinnék, de ott, na ott biztos nem. Erősítésül egy másik kék ruhás is érkezik, s az is szinte felháborodva csóválja a fejét, amikor a történetet meghallja – méghogy ez az állampolgár itten azt állítja, hogy ellopták tőle? Ugyan már, uram, hát vallja már be, hogy elvesztette!
Történetünk főszereplője itt a megrökönyödéstől szinte szóhoz sem jut, annyit azonban kinyög, hogy ő biza nem tágít, míg az esetet be nem jelenti. A rend őreinek szerencsétlenségére a kapitányság lepukkant folyosóján kávéautomata is áll, így barátunk egy gőzölgő fekete mellett elütheti a félórányi időt, amíg – bizonyára türelme fogytában bízva – váratják a rend és igazság védelmezői. A civil ruhás nyomozó, aki végül megérkezik, cipősdoboznyi irodájába tessékeli a panaszost, és elődeinek stratégiáját folytatja, csakhogy ő már cinkosul kacsingatva próbálja rávenni a bizonyára csak zavaró tényezőnek tekintett polgárt, hogy ha valóban ellopták volna a tárcáját, az neki igencsak kényelmetlen volna, valahányszor ugyanis eldobott igazolványt találna a rendőrség, neki mindig ki kellene villamosoznia a kapitányságra, ami persze jó messze esik lakhelyétől. A papírmunkáról nem is beszélve, amelyet a szegény kollégáknak kellene végigcsinálniuk. Hősünk ezen a ponton kifogy a spirituszból, beadja a derekát, nem tesz bejelentést, szépen bekullog a munkahelyére, és elkönyveli: azért legalább érdemes volt a rendőrségre menni, hogy megtudja: őt senki nem lopta meg. A nevét egyébként azért nem említettük a történetben, mert a szolgáló és védő szervek közül sem kérdezte senki, egyszer sem.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!