VEZÉRCIKK – Rosszabb minőségűek a romániai utak, mint Csádban, Tanzániában, Etiópiában, Bangladesben, Mongóliában, Nepálban, Vietnamban vagy Kambodzsában – derül ki a Világgazdasági Fórum legfrissebb jelentéséből.
2016. október 02., 19:202016. október 02., 19:20
Valljuk be, erre azért nem számítottunk. Az a tény, hogy az Európai Unió legrosszabb útjain vagyunk kénytelenek nap mint nap autózni, buszozni, s Európában csak a Moldovai Köztársaságban és Ukrajnában szomorúbb a valóság, gondolom, senkit nem lepett meg. De arra, hogy 138 országot górcső alá vevő rangsorban a 128. helyen találom meg Romániát, nem számítottam.
Bevallom, nem szoktam hetente keresztül-kasul szelni az országot, így a valóságnak csak egy-egy szeletére van rálátásom. Az például kijelenthető, hogy amikor éppen nincsenek javítások miatti útlezárások, egészen jó minőségű aszfaltcsíkon autózhatunk Nagyváradtól például Csíkszeredáig. (Az most más tészta, hogy a településeken 50 kilométer/órás sebességgel araszolva mindig eszünkbe jutnak a mindenkori közlekedési miniszterek és más illetékesek felmenői.) De ha már Szilágy megye irányában van dolgunk, akkor az egyébként két megyeszékhelyet összekötő országúton még gyakrabban emlegetjük az illetékesek nevét vagy titulusát, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy bármely romániai megyeszékhelyen találunk még aszfaltozatlan utcákat, nemcsak az elszigetelt falvakban.
De úgy tűnik, a valóság sokkal szomorúbb, mint ahogy én képzelem, egy másik meglepő adatot is találunk ugyanis a Világgazdasági Fórum rangsorában, ami szerint a világon a 79. helyen állunk a vasúti infrastruktúra minősége terén. Jobban állunk tehát a vasúttal, mint a közutakkal. Elmondhatom, elég rendszeresen vonatozom, és mindig találok valami megdöbbentőt. Köztudott, hogy egy munkanapnyi idő eljutni Váradról Szeredába, de a nemzetközi vonatok legalább hoznak egy szintet, amin nem vakarózik az ember több órán át, de az egyszerűen minősíthetetlen, milyen állapotú szerelvényeket látni az állomásokon. Rémálom. És van 59 ország, ahol ennél rosszabb a helyzet. (Jegyezzük meg a listát, és ne próbáljuk ki. Maximum katasztrófaturizmusból.)
Ami viszont nem okoz meglepetést, az a 61. hely a légi szállítás terén. Egyre előnyösebb feltételek mellett utazhatunk nemcsak külföldre, hanem belföldön is, ahol már nemcsak a drága Tarom-járatok állnak a rendelkezésre, és nemcsak Bukarestbe lehet eljutni a nagyobb városokból. A globális versenyképesség terén egyébként összességében a 62. helyen áll Románia, ami kilenc hellyel rosszabb, mint a korábbi rangsorban. Tehát nemhogy javulna helyzetünk, tovább romlik. Vagy a többieké javul gyorsabb ütemben, de végül is a végeredmény ugyanaz.
Na innen szép felállni, és sorra beelőzgetni azokat az országokat, ahol jóval alacsonyabb az egy főre eső GDP és az életszínvonal, mint nálunk. Addig pedig, ahova csak lehet, menjünk repülővel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!