2009. szeptember 22., 10:362009. szeptember 22., 10:36
Pedig aztán ő sem vádolható azzal, hogy túlzottan szimpatizál a politikai ellenféllel, a jobboldallal. Hasonló repedések mutatkoznak ugyanakkor a román szociáldemokrácia építményén is. Miközben a Ion Iliescu-érában elsősorban a Ioan Rus és Vasile Dâncu fémjelezte kolozsvári csoportosulás törekedett a pártállami eszméktől megkövesedett posztkommunista alakulat megreformálására, most a PSD régi káderei érezték elérkezettnek a pillanatot arra, hogy váltást, változást sürgessenek.
A hajdan a PSD – és vele együtt az ország – sorsát irányító Octav Cozmâncă és Ion Solcanu nyilvános bírálatát, annak várható következményeit már csak azért sem érdemes elintézni egy kézlegyintéssel, mert egyrészt még mindketten nagy befolyással bírnak a párt kommunizmusban emancipálódott szavazótáborára, másrészt álláspontjukat nagy vonalakban osztja a Mircea Geoană-vezetés ellenzékének számító Iliescu- és Năstase-vonulat is, csakhogy ők még nem érzik elérkezettnek a pillanatot, hogy kiöntsék a bilit.
„Nem nézhetem tovább, ahogy a pártot érdekcsoportok, klánok és bandák irányítják, olyan hataloméhes politikai kalandorok, akik az alakulat fejlődése helyett saját vagy feleségük, gyermekeik, szeretőik vagy az alvilág és a maffia érdekeit tartják szem előtt” – mondja Cozmâncă, miközben pálya- és elvtársa, a Iaşi megyei képviselő-testületet irányító Constantin Simirad hasonló okokból fordított hátat pártja államfőjelöltjének, és állt be a Traian Băsescut támogatók sorába.
Ezek a politikai hulláknak hitt egykori apparatcsikok most kitartóan lazítják a politikai „síntér” csavarjait a PSD Geoană és Marian Vanghelie irányította mozdonya előtt, igyekezetükben azonban elérhetik akár az egész szerelvény kisiklatását is. A valóság tegnap Dolj megyében is bebizonyította: megy ez.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.