2009. május 18., 11:502009. május 18., 11:50
Ezzel persze még nem mondott újat, hiszen nyilvánvaló, hogy a Boc-kormány által nemrég elfogadott határozat mindenekelőtt a moldovai románok „uniósítását” célozza. Az igazi nóvum az, hogy Băsescu az EU részéről érkező aggályok hatására nyíltan revíziós húrokat pendít, és a román–moldovai helyzetet – a két állam, egy nemzet eszméjét hangoztatva – a német újraegyesítéssel hozza párhuzamba.
Ráadásul semmi okunk nincs arra, hogy kétségbe vonjuk, miszerint az elnök valóban a fenti gondolatmenettel példázta és indokolta a román állam által gyakorolt tömeges állampolgárság-adás szükségességét. Băsescu ugyanis a hét végén a teljes nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy az egykor Románia szerves részét képező Besszarábia szovjet bekebelezésével, a Ribbentrop–Molotov-paktum elismerésével lenne egyenértékű, ha a határok kölcsönös elismeréséről szóló egyezményt írna alá Chişinăuval.
Ahol Voronin kommunistái ezek után teljes joggal vádolhatnák Bukarestet revíziós törekvésekkel, azzal, hogy nem ismeri el a Moldovai Köztársaság államiságát, szuverenitását, sőt az állampolgárság tömeges megadásának esetében azzal is, hogy befolyásolni próbálja a szomszédos ország belpolitikáját. Ezek a törekvések a kommunisták chişinăui fungálásáig borítékoltan jegelik a román–moldovai kapcsolatokat, a magyar nemzetpolitikai törekvések szempontjából viszont akár még példaként is szolgálhat, ahogy a nemzetük iránt elkötelezett államfők felvetik a tabunak hitt problémákat.
És ebbe beletartozik, hogy nem szégyelljük kimondani: Trianon fáj, de nem kívánjuk visszaállítani a sorompókat az ezeréves határnál, miközben nem leplezzük az anyanyelvhasználat vagy az autonómiaformák iránti igényünket sem. Băsescu erre jó példával szolgál.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.