VEZÉRCIKK – Sadiq Khan, a buszsofőrként dolgozó pakisztáni bevándorló fia történelmet írt: a csütörtöki választások nyomán ő London első muzulmán vallású polgármestere.
2016. május 08., 19:342016. május 08., 19:34
Bár egyesek vészharangokat kongatnak, és Khan sikerét az Európa iszlamizálódása felé vezető út újabb állomásaként hirdetik, a már Londonban született politikus épp annak a mintapéldája, hogy a bevándorlók nem minden esetben alkotnak párhuzamos társadalmat, hanem képesek lehetnek sikeresen integrálódni is az őket befogadó közösségbe.
Khan jogászdiplomát szerzett, majd belépett a Munkáspártba, ahol fényes karriert futott be: miután képviselő lett, többek között a közlekedési miniszteri tisztséget is betöltötte, hogy aztán az idei önkormányzati választáson a nyugati világ egyik legfontosabb metropolisának első emberévé válaszszák. Ugyan Khan muzulmán, távol áll tőle a vallási fanatizmus – egy baloldali párt politikusaként ez enyhén szólva is furcsa lenne. Hogy mennyire nem illik bele a muzulmán bevándorlókról alkotott sztereotípiákba, az is jelzi, hogy radikális iszlamista körök életveszélyesen megfenyegették, amiért megszavazta az azonos neműek házasságát lehetővé tévő törvényt, sőt egy imám még fatvát is kiadott ellene, amelyben egyenesen kétségbe vonta, hogy voksa nyomán Khan egyáltalán muszlim-e még.
Persze attól, hogy Khan teljes mértékben idomult a nyugati értékrendhez, még nem változik meg az a helyzet, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban ma muzulmán bevándorlók leszármazottainak milliói élnek, akiknek már a szülei is az illető országban születtek, mégsem voltak képesek beilleszkedni. Ehelyett gettókban laknak, ahol párhuzamos társadalom alakult ki, és sokan nem is akarnak beilleszkedni a befogadó ország társadalmába. Közülük egyesek az ebből fakadó hátrányos szociális helyzetből az iszlamista terrorizmuson keresztül látják a kitörési lehetőséget.
Ha Khan példája nyomán néhányukban fölmerül a gondolat: más kiút is lehet, már megérte. Ami persze nem jelenti azt, hogy saját biztonságuk érdekében az európai államoknak nem kell aktívan, minden lehetséges eszközzel arra törekedniük, hogy előmozdítsák a nem őshonos közösségek integrációját a nyugati társadalmakba.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!