JEGYZET – Ahogy a városban egyre több az ötletszerű útlezárás, járdafeltúrás, csőcsere és hasonló kellemetlenségek, annál gyakrabban teszik még elviselhetetlenebbé a gyalogosok számára a közlekedést a hirtelen elpimaszodott kerékpárosok.
2016. november 06., 19:512016. november 06., 19:51
Az autósok mintha már kezdenék magukat visszafogni, jobban figyelnek, megnézik, hol parkolnak, de lehet, épp ez az óvatosság dobta fel a biciklisek öntudatát. Kezdődött egy pár éve azzal, hogy a város meghirdette a kerékpárutak kampányát, az iskolákba is eljuttatva az aláírásgyűjtő íveket. Vígan írták alá a diákjaim, és mondogatták is közben, hogy végre sokkal biztonságosabban járhatnak majd iskolába két keréken.
Aztán az egész nagy kampányból ugyanolyan halvaszületett nagymama kalandja lett, mint olyan sok más, jobb sorsra érdemes kezdeményezésből. Kiderült ugyanis, hogy bicikliútról szó sincs, csupán bizonyos, amúgy is forgalmas járdára húztak egy csíkot, és festettek egy bicajt. Történetesen épp egy ilyen kiemelten sok lábbal illetett járda fut a házunk előtt is, mivel az egyetemhez, illetve a városi köztemetőhöz közel lakunk. És különösen kellemes időben sokan választják a „lábbuszt” az autóbusz helyett, illetve választanák, ha a száguldozó biciklizők nem csengetnének rájuk folyton folyvást. Ha nem volna tőlem annyira idegen ez az érzés, szerencsétlen páriának érezhetném magam, akinek kutyakötelessége minden pillanatban hálálkodni, amiért nem tapossák el. És ugyanez a helyzet a két gyaloghídon is, ahol tudtommal le kellene szállniuk a drótszamárról és áttolni a hídon.
De ők nem és nem! A sétafikáló közösségi rendőrök pedig úgy tesznek, mintha észre sem vennék, vagy talán valójában nem is veszik már észre, annyira belesimulnak az utcaképbe. Nagyon gyakran jut eszembe egy-egy amszterdami emlék, ahol annyira megszokott a kerékpározás, hogy a korábbi királynő, Julianna is állítólag szívesebben közlekedett két keréken, mint autóval. A komolyan megépített bicikliutakon pedig egyáltalán nem volt ritka látvány az egymás mellett kézen fogva, áhítatosan kerekező szerelmesek, vagy akár többen is összefogózva haladók, ha fontos volt a megbeszélnivalójuk. Ők a nekik kijelölt helyeken közlekednek, a járókelők pedig a járdákon.
Azt hallottam, hogy létezik egy Várad–Biharkeresztes-kerékpárút, nem vonom kétségbe, de azt igen, hogy fontosabb volna a határon átkerekezés megoldása, mint az, hogy a város idegtépő közlekedési körülményeit legalább ne súlyosbítsák a fél járdákat biciklisek számára „ellopó” csíkozással!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!