2009. március 19., 11:232009. március 19., 11:23
Ezáltal pedig a székely anyaváros titulusát magának vindikáló település 37 ezer lakosának. A fenti kérdések különös aktualitással bírnak most, amikor a jelek szerint Udvarhely ezúttal sem szabadul a hosszú ideje tartó átoktól, és ismét fenyeget a tanács feloszlásának veszélye. Az udvarhelyi „tanácstalanság” persze nem újkeletű. A testület már 2001. és 2004. között csonkán működött, miután az RMDSZ feljelentése nyomán a bíróság megsemmisítette az MPP jogelődje, az Udvarhelyért Polgári Egyesület tanácsosainak mandátumát. Nem hoztak gyógyírt az udvarhelyi önkormányzat kálváriájára a 2004-es helyhatósági választások sem: az RMDSZ-frakció rendszeresen távol maradt a nagy politikai ellenlábas, Szász Jenő polgármester által összehívott ülésekről, a függetlenként mandátumhoz jutott polgáriak pedig a szövetség kezdeményezte gyűléseken tették ugyanezt, így 2006 tavaszán a prefektus szélnek eresztette a grémiumot. Az okok ezúttal is hasonlóak: az RMDSZ és az MPP képviselői nem képesek konszenzusra jutni, így előbbiek – élen Bunta Levente polgármesterrel – a testület feloszlatásán munkálkodnak. Márpedig, valljuk be, kevés az esélye annak, hogy a politikai ellentétek enyhítése, a település fejlesztése terén kedvező változást eredményezne egy előrehozott választás, semmi sem támasztja alá ugyanis az RMDSZ burkolt, a többség megszerzésében spekuláló optimizmusát. Annál nagyobb viszont a veszélye, hogy különböző jogi csűrcsavarok révén mégsem oszlik fel, viszont hosszú évekig tetszhalott lesz a testület, ami – különösen a gazdasági válságra tekintettel – jelentősen visszavetné a város, sőt a régió fejlődését, lásd a Cekend-tetőre tervezett szeméttároló ügyét. És történik mindez amiatt, hogy a két magyar politikai alakulat képviselői képtelenek a kompromisszumra a város érdekében.
Holott – hogy egyikük kampányszlogenével éljünk – Udvarhely ennél többet érdemel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok