Hirdetés

Johannis, az ellenzék

Horgászkifejezéssel élve tovább „fárasztja” a választásokat megnyerő, és parlamenti többségbe került PSD–ALDE-koalíciót Klaus Johannis államfő. Aki nem siette el az új miniszterelnök-jelöltről kialakított álláspontja közlését, hiszen csütörtökön még nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy megbízza-e a volt távközlési minisztert kormányalakítással, vagy sem.

Balogh Levente

2016. december 29., 20:522016. december 29., 20:52

2016. december 29., 20:522016. december 29., 20:52

Persze ezt lehet azzal is magyarázni, hogy a jelölt szerda esti megnevezése óta neki és stábjának nem volt elegendő ideje áttanulmányozni Grindeanu szakmai és egyéb jellegű pedigréjét. Azonban élünk a gyanúperrel, hogy ha a szívéhez közel álló PNL jelölhetett volna kormányfőt, nem lenne ennyire rigurózus. A halogatás oka így valószínűleg az, hogy ezáltal továbbra is jelzi a PSD–ALDE-nak: hiába van parlamenti többségük, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak. Ezt szolgálta az első jelölt, Sevil Shhaideh indok nélküli elutasítása is: megtette, mivel alkotmányosan megtehette, és megmutatta a koalíciós pártoknak, hogy nem csupán a háttérből figyeli majd a tevékenységüket, de aktívan részese is kíván lenni a politikai napirend alakításának.
Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut – elvégre az vitathatatlan tény, hogy a választáson a többségi népakarat a már előre bejelentett PSD–ALDE-koalíciót támogatta –, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel, ha már a korábban általa vezetett liberálisok fele annyira sem szerepeltek jól, mint a most kormányalakításra készülő szociáldemokraták.
Persze az óvatosság és a határozott fellépés nem árt, hiszen a PSD 2012-ben egyszer már megmutatta, hogy minden jogszabályon és intézményen kész átgázolni a totális hatalom, céljai megvalósítása érdekében, amikor minden lehetséges intézményt bedarált, hogy felfüggeszthesse tisztségéből Traian Băsescu volt államfőt. (Az ügy pikantériája amúgy, hogy akkoriban mindezt éppen a PNL-lel szövetségben tette, amelyből „emlékül” a szakítás óta is „megtartotta” a gátlástalan hatalomvágy miatt mára a szociáldemokraták kitartottjává züllött Tăriceanu volt kormányfőt.) Ráadásul az is egyértelmű, hogy akárcsak Shhaidehet, Grindeanut is a választási csalás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea PSD-elnök kézivezérli majd. Ezt maga Dragnea erősítette meg, amikor jelezte, éppen azért esett a választása a Temes megyei közgyűlés elnökére, mert nem látja benne a potenciált arra, hogy kormányfőként a fejére nőjön, és a saját pecsenyéjét kezdje sütögetni. Márpedig Dragnea többször is jelezte, hogy magának szeretné a miniszterelnöki tisztséget, és azt is értésre adta, hogy ha rajta múlik, elhárítja az ezt akadályozó törvényt, amely tiltja, hogy a magafajta, jogerősen elítélt személyeket kormánytaggá nevezzék ki.
Johannis tehát továbbra is bizonytalanságban tartja a PSD–ALDE-tandemet – igaz, velük együtt az országot és a nemzetközi partnereket is. Ami nem annyira jó, hiszen a politikai bizonytalanság miatt a lej árfolyama máris megzuhant, és teljes jogú kormány nélkül a bizonytalanság tovább fennmarad. A jelek szerint azonban az államfő még ennek az ódiumát is bevállalja, hogy jelezze: bármennyire is sótlan és háttérbe húzódó személyiség volt eddig, emberükre akadtak a személyében, és nem habozik a rendelkezésére álló eszközökhöz nyúlni, hogy az általa szükségesnek látott esetekben ő „helyettesítse” a súlytalan ellenzéket.
Persze azt semmi sem garantálja, hogy az általa szükségesnek látott beavatkozások minden esetben az ország érdekét is szolgálják – de ehhez Romániában már hozzászokhattunk államfőtől, kormányoldaltól és ellenzéktől is egyaránt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Kik nem nyerik meg a focivébét?

Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.

Kik nem nyerik meg a focivébét?
Kik nem nyerik meg a focivébét?
2026. július 01., szerda

Kik nem nyerik meg a focivébét?

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Tönkreautózás: leteszi a slusszkulcsot a kisember?

Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.

Tönkreautózás: leteszi a slusszkulcsot a kisember?
2026. június 26., péntek

A PSD instant karmája helyett hatalomhoz ragaszkodó kormánypártok

Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.

A PSD instant karmája helyett hatalomhoz ragaszkodó kormánypártok
2026. június 25., csütörtök

Nem csoda, ha félrenyeljük: miért lett luxuscikk a sör Erdélyben?

Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.

Nem csoda, ha félrenyeljük: miért lett luxuscikk a sör Erdélyben?
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Most akkor jól egyengatyába rázzuk a jövő nemzedékét!

Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.

Most akkor jól egyengatyába rázzuk a jövő nemzedékét!
2026. június 23., kedd

Na és hol marad a becsületes Románia?

Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.

Na és hol marad a becsületes Románia?
2026. június 21., vasárnap

Gondolatok apák napján

Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.

Gondolatok apák napján
Gondolatok apák napján
2026. június 21., vasárnap

Gondolatok apák napján

Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Úgy vezessünk, hogy mindenki hazaérjen!

Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.

Úgy vezessünk, hogy mindenki hazaérjen!
Úgy vezessünk, hogy mindenki hazaérjen!
2026. június 21., vasárnap

Úgy vezessünk, hogy mindenki hazaérjen!

2026. június 19., péntek

Nicușor Dan játékos elnökké vált – de kivel is játszadozik?

Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.

Nicușor Dan játékos elnökké vált – de kivel is játszadozik?
2026. június 17., szerda

Győzelem vagy halál? Gondolatok a labdarúgó-világbajnokságról

Javában zajlik a foci-világbajnokság. Meglehet, a fanatikus futballrajongók sem kelnek fel valamikor éjjeli, hajnali órában megnézni félálomban egy-egy meccset, legfeljebb az estieket követik. A legalkalmasabb reggelente megnézni az összefoglalókat.

Győzelem vagy halál? Gondolatok a labdarúgó-világbajnokságról
Hirdetés
Hirdetés