2009. június 12., 11:102009. június 12., 11:10
A jobboldal sikere talán egy paradigmaváltás kezdetének is a jele lehet. Az elmúlt százötven-kétszáz évben jelentős sikereket – és nem kevésbé jelentős kudarcokat – elért, folyamatos progressziót, átalakulást és egyenlősítést propagáló baloldali eszmék „kifulladóban” vannak. Egyrészt, mert betöltötték szerepüket, másrészt mert ennek nyomán olyan szélsőséges vadhajtásokat produkáltak, amelyek gazdaságilag tarthatatlanok – ilyen az aktív állampolgártól nagy összegű adót beszedő, és azt az inaktívaknak visszaosztó, mindenkiről gondoskodó állam eszményképe. Vagy már a hagyományos európai kultúrát veszélyeztetik – lásd: multikulti, az idegen szép, politikai korrektség, amelyek oda vezettek, hogy más kultúrákból származó polgárok integrálhatatlan tömegei telepedtek meg az európai országokban, amelyek most nem tudnak mit kezdeni velük. Romániában ráadásul nem is beszélhetünk a szélsőjobb váratlan sikeréről, hiszen már eddig is mindig akadt 8 százaléknyi elkötelezett fasiszta szavazó, csak éppen voksaik megoszlottak a Vadim- és a Becali-féle pártok között. A magyar Jobbik sikere pedig egyértelműen a balliberális kormánypártok inkompetenciájának, illetve az erről való figyelemelterelés kísérletének a következménye. A polgárok jelentős hányada annyira kiábrándult a kormányból, hogy beállt a Piszkos Fred-effektus: akit az ellenszenves Piszkos Fred megtámad, az automatikusan szimpatikussá válik (lásd: az MSZP és az SZDSZ kampánya, amely kizárólag a szélsőjobb előretörésével való riogatásról szólt). Főleg akkor, ha a megtámadott fél egyszerűnek tűnő megoldásokat kínál olyan bonyolult problémákra, amelyeknek a ballib oldal még a létét is tagadja. Vona Gáborék sikerének az MSZP és az SZDSZ ágyazott meg, és ehhez – bármit is hisznek az összeesküvés-elméletek elkötelezett hívei – még bonyolult titkosszolgálati aknamunkára sem igazán volt szükség.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.