JEGYZET – Szomorú, hogy az egészségügy nem hajlandó gyógyulni. Hiába váltják egymást a miniszterek, röppennek fel újabbnál újabb ötletek, gyorsan szét is pukkannak a levegőben.
2017. február 28., 23:232017. február 28., 23:23
És marad minden a régiben. De ott tartunk, hogy azt mondjuk, bárcsak maradna! Hisz olyan mélységek felé zuhan, ami már a képzelet határait feszegeti. Ezúttal nem az időnként előkapott oltáshisztériára gondolok, a beadni vagy megóvni dilemmára, ami végső soron mindenki privát zónájának az ügye, hanem a sürgősségi sebészetre. Ezt nem a beteg dönti el, nem divatos beavatkozásokról van szó, hanem életmentésről.
Döbbenten hallottam, hogy az egyik legjobb nevű fővárosi kórházban felmerült: pénz hiányában a kora délután lejáró műszak után ne operáljanak, mert túlórát senkinek nem tudnak fizetni. A pénz nagyhatalom, ez kétségtelen, de vannak olyan műtétek, amiket nem lehet összecsapni, folyton az óramutatót figyelni, mikor ér el a műszak végét jelző pozícióra. És amikor eléri, odacsapni a műszereket, hogy vége. Nem, ilyen nincs, ilyen nem lehet, nem szabad lennie. Akinek még csak fel is merült hasonló az agyában (bocsánat, a koponyaüregében!), annak nincs mit keresnie az egészségügyben. Különösen nem döntéshozó állásban.
Az emberi élet mindannyiunk ügye, akinek nincs semmi baja, az sem maradhat közömbös. A törődés nem egyik-másik orvos vagy kórház ellen felpiszkálni néhány nagyszájút, akik orvosi műhibáról ordítoznak, aztán a jól megkavart cirkusz után gyorsan minden elhal. Azok pedig, akiktől négy éven át az egész ország sorsa függ, azon agyalnak, hogyan ússzák meg a piszkos pénzek eltulajdonítása miatt a börtönt, és sürgős zárkareformokat követelnek, megérdemelnék, hogy egy kórteremben töltsék le a büntetésüket, hátha eszükbe jutna az egészségünkkel is törődni, nemcsak a zsebük és bankszámláik dagasztásával! Készítettek arról kimutatásokat, hogy a ledarált huszonhét év alatt hány új iskolát és kórházat építettek állami költségvetésből? Hány orvost próbáltak meg itthon tartani vagy valamiképpen visszahívni? S ha esetleg vannak ilyen számok, a döntéshozók közül hányan érdeklődtek irántuk? Nem puszta kíváncsiságból, hanem jobbítási szándékkal.
Kényelmes ez az idült állapot, könnyen szolgál válaszul sok kérdésre: nincs pénz, az előzőeknek sem volt, majd egyszer talán lesz. Közben pedig rongyrázásra, fennhéjázásra mindig bőven akad. Mert a kapzsiság heveny betegség, azt sürgősen és gyorsan lehet és kell kezelni. Mindünk szégyenére!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!