2009. március 11., 11:592009. március 11., 11:59
Amúgy félreértés ne essék: a hitel intézménye önmagában nem ördögtől való, a gazdaság működése elképzelhetetlen lenne a bizonyos mértékű kamat fejében kölcsönzött összegek nélkül. A mostani helyzet azért felháborító, mert a román politikai élet prominensei az elmúlt hónapokban egyszerűen eltitkolták az ország lakossága elől a gazdaság valós helyzetét. Az ok: az elmúlt év végén lezajlott parlamenti választások kampányában sem az akkori kormány, sem az ellenzék nem akart tudomást venni arról, hogy a világ gazdasága egyre mélyebben süllyed a válságba. Ehelyett felelőtlen ígéretek garmadájával próbálták kábítani a választókat – bár tény, hogy az akkori kormány, amellett, hogy a kampányosztogatás intézményét azért előszeretettel alkalmazta, a populista ígéretkampányban nem ért föl az ellenzékig, amely képes volt ötvenszázalékos béremeléssel kecsegtetni a pedagógusokat. A gond az, hogy a mostani, Romániában is egyre érezhetőbb válság következményeivel épp a populista, a válság tényét semmibe vevő korábbi ellenzéki pártoknak kell kormánypozícióból megbirkózniuk. Bár tény, hogy Románia távolról sincs olyan rossz helyzetben, mint Magyarország, amely szintén IMF-hitelre szorult – itt a jegybank előrelátó megszorító intézkedéseinek köszönhetően nem pöröghetett fel annyira a fogyasztás és a mértéktelen hitelfelvétel, mint ott – , a baj itt is lehet még hasonló mértékű. Míg ugyanis alapesetben kedvező helyzetet jelenthetne a kormány számára, hogy a kedvezőtlen intézkedések meghozatala után még négy év áll rendelkezésére, hogy rendbe hozza az országot, addig Romániában az idei is választási év. Traian Băsescu államfő máris saját újraválasztási kampányának eszközévé tette a hitelfelvétel kérdését, és nem kétséges, hogy az EP-választások sem kedveznek a szükséges megszorítások bevezetésének. Ami elszomorító, hiszen ha a pártok a vészhelyzetben is egymással lesznek elfoglalva a válság kibekkelése helyett, a kormány tehetetlenségéért is mi fizetünk. És jóval többet, mintha csak az IMF-hitelt kéne törlesztenünk.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.