2009. január 06., 00:302009. január 06., 00:30
Bizonyára nem személyre szabott bosszú volt, hogy a Krónika karácsonyi lapszámát csak öt nap késéssel, az ünnepek után kézbesítette a posta, ekkor is elfelejtette csatolni a lapszámhoz az oly nagy gonddal elkészített karácsonyi mellékletet. Hiába dolgozott a szerkesztőség, a nyomda, hiába volt munkanap december 24-e a postások számára, az előfizetők egy része mégiscsak olvasnivaló nélkül maradt az ünnepekre. Valakik úgy gondolták, az év végi felfordulásban föl sem tűnik, ha nem végzik el a feladatukat. És ha már nem volt újság, több idő jutott a rádióhallgatásra. Egy műsorból – amelyik más-más időkben írt karácsonyi üdvözlőlapok szövegei alapján pörgette le a 20. század történelmét – kiderült, hogy a 20. század elején az Osztrák–Magyar Monarchiában jogszabály mondta ki, hogy a postára adott belföldi levelet 48 órán belül kézbesíteni kell a címzettnek. A posta óriási erőfeszítéseket tett a jogszabály betartásáért, pedig a levelet esetenként Insbruckból küldték Csíkkarcfalvára, és a vasúti postakocsik rakományát lovas kocsiba kellett átpakolni. Csak ennyit fejlődtünk hát a 20. században? A kérdés akkor is megfogalmazódott, amikor az év első munkanapján azt próbáltam ellenőrizni, megérkezett-e a nyugdíjpénztárhoz az internetes átutalással elküldött novemberi és decemberi befizetés. A számítógépes nyilvántartás ugyan nem mutatta ki az összegeket, az egyik hivatalnoknak azonban sikerült megtalálnia a bizonyítékokat: a pénz befolyt a nyugdíjalapba. Azt ajánlotta, tanácsos félévente érdeklődni, mert a számítógépes rendszer meg-megtréfálja az érintetteket. Itt tartunk hát a 21. század első évtizede végén. A telefon, a telefax, az internet lehetőségeket adott arra, hogy időveszteség nélkül váltsunk egymással üzenetet, hogy már a bankba se kelljen bemennünk kifizetéseink elintézéséhez, mégis estenként öt napot kell várni az újságra, nyomozni kell a banki átutalások dolgában. A dolog nyitja a szervezettségben keresendő. A piramisépítő Egyiptom és a monarchiabeli posta is azért nyújthatott bámulatos teljesítményt, mert képes volt emberek tízezreinek a munkáját összehangolni. A mai Romániában épp e szervező erő hiánycikk. Pedig elég lenne csak jó szabályokat felállítani, és azokat betartatni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok