2009. július 27., 10:222009. július 27., 10:22
A demokrata-liberális politikus tengerparti megvilágosodása méltán tűnhet a PSD-vel tavaly decemberben kötött érdekházasság felbontása előszelének (mint tudjuk, az államelnök korábbi tanácsosa okozott már nem egy politikai galibát), a kontextust azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Abban igaza van Udreának, hogy a szociáldemokraták kettős játékot űznek a nagykoalícióban, az államfői babérokra pályázó Mircea Geoană PSD-elnök például rendszerint úgy bírálja Emil Boc miniszterelnök intézkedéseit, mintha legalábbis nem a kormányzati partner, hanem az ellenzék vezére lenne. Az igazság viszont az, hogy Elena Udreának ezúttal nem is annyira a PSD kétkulacsosságából lett elege, hanem amiatt ágál, hogy a szocdemek nem tartják magukat ahhoz az íratlan szabályhoz, amely az eltérő nemű munkatársakhoz hasonlóan a politikai partnerekre is érvényes. Vagyis: házinyúlra nem lövünk. Jobbára ennek a hallgatólagos megállapodásnak a felrúgása (no meg a média aknamunkája) vezetett Monica Iacob Ridzi ifjúsági és sportminiszter bukásához is, ha ugyanis a szociáldemokraták engednek a demokrata-liberálisok nyomásának, a sikkasztás szemetét minden bizonnyal a szőnyeg alá söprik, a tárcavezető pedig a helyén marad. E tekintetben nem is nevezhető annyira áldatlan állapotnak, hogy két, ideológiailag egymástól eltérő alakulat osztozik a politikai húsosfazékon – pláne most, az államelnök-választás kampányában –, hiszen mindkét fél árgus szemmel figyeli, mikor követ el hibát a másik. Márpedig az ehhez hasonló körülmények nem kedveznek a korrupciónak. Jelen pillanatban még nem tudjuk, törvényesen szórta-e a pénzt Elena Udrea tévéreklámokra, turisztikai „ráncfelvarrásra”, ingerült nyilatkozatai azonban arra engednek következtetni: nagyon attól tart, hogy ez hamarosan kiderül. Nem úgy fest ugyanis, hogy a PSD „nagyágyúi” egyhamar levennék róla a célkeresőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok