Ha nem lett volna elég a válságból, az alkotmánybírák gondoskodtak újabbról

Bármilyen háztartás, vállalkozás esetében könnyű kiszámolni, hová vezet az effajta felelőtlen gazdálkodás. Ennek a tarthatatlan állapotnak a korrigálására vállalkozott a júniusban hivatalba lépett, Ilie Bolojan vezette kormány, amelynek megszorító intézkedései még úgy is rendkívül népszerűtlenek a lakosság körében, hogy a túlnyomó többség nagyon is tisztában van vele: Romániának szakítania kell az eddigi pazarló államháztartási gyakorlattal, és takarékosságra kell fogni az államot.

A társadalmi elégedetlenség érthető, hiszen a kormányzati megszorítások terhe eddig jobbára az adófizető polgárok vállát nyomja

• adóemelések,
• drágulások,
• infláció formájában,
• amihez a közszférában és a nyugdíjasok esetében hozzáadódik a bérek és juttatások befagyasztása – vagyis a vásárlóerő további csökkenése is.
  
  Joggal várja el mindenki a kormányzattól, hogy a költségvetési korrekciók legyenek érvényesek a helyi és központi adminisztrációra is, az államot fogja fogyókúrára (például szervezzék át vagy zárják be a történtelmi veszteségeket maguk előtt görgető állami vállalatokat), nem utolsósorban pedig vágjon rendet a különleges nyugdíjak igazságtalan, pénzügyileg pedig fenntarthatatlan rendszerében, hiszen Románia mintegy 13 milliárd lejt folyósít a speciális nyugdíjakra évente. Csakis ennek felszámolásával valósulhat meg az egyenlő teherviselés elve. Az adók és járulékok emelésén túlmenően a Bolojan-kabinet neki is látott a bírák és ügyészek öregségi juttatásának csökkentéséhez, nyugdíjkorhatáruk emeléséhez, viszont mindeddig beletörött a bicskája.

Bár a májusi államfőválasztás után összeállt, a nemzeti kisebbségek frakciójával kiegészült négypárti kormánykoalíció széles körű többséggel rendelkezik a parlamentben, a valóságban ez nem jár együtt politikai stabilitással. A román Szociáldemokrata Párt (PSD) gyakorlatilag a koalíció megalakulása óta kettős játékot űz, érdekeinek megfelelően ölti magára hol a jó zsaru, hol a rossz zsaru szerepét azáltal, hogy jóváhagyja ugyan a megszorításokat, ám a nyilvánosság előtt bírálja ezeket. És folyamatosan igyekszik keresztbe feküdni a reformoknak, jelen esetben például az igazságszolgáltatást érintő nyugdíjátszervezésnek. Mivel támogatottságának zuhanása, az AUR-hoz elpártolt híveinek visszaszerzését célzó kísérlete közepette a PSD váthatóan tovább űzi ezt a „kint is vagyok, bent is vagyok” típusú játékot, a 2026-os év politikai szempontból is rendkívül nehéznek ígérkezik az ország számára. Sorin Grindeanu alakulata nem fog ellenzékbe vonulni (hiszen a pártelnök nem vehetné át 2027-ben a kormányfői tisztséget a liberálisoktól), viszont folyamatosan zsarolni igyekszik majd koalíciós partnereit.

A taláros testületet számtalanszor érte már kritika a rendszerváltás óta Romániában, legutóbb tételesen egy évvel ezelőtt, az államfőválasztás első fordulója eredményének érvénytelenítése miatt. Arra azonban még nem volt precedens, hogy az alkotmánybírák egy csoportja tudatosan, nyilvánvalóan megfontolt szándékkal bojkottálja a testület működését, mégpedig annak érdekében, hogy megakadályozza egy törvény – jelen esetben az ügyészek és bírák speciális nyugdíjáról szóló jogszabálytervezet – hatályba lépését, amelynek újbóli elkaszálásához nem lenne meg a többség. A szabotázsakcióban részt vevő, a PSD által delegált négy alkotmánybíró közös közleményben megfogalmazott kifogásai egytől egyig nevetségesek, köztük az is, amelyben azt sérelmezik, hogy a szűk határidő miatt nem volt idejük a kormány törvénytervezetének tanulmányozására. Pedig ugyanezt a tervezetet már szeptember óta ismerik, hiszen egyszer már az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánították, formailag pedig nem változott…

Függetlenül attól, hogy „politikai pártfogójuk”, a PSD sugallatára/utasítására cselekszenek vagy saját megfontolásból akarják ellehetetleníteni az igazságszolgáltatást érintő nyugdíjreformot, horribile dictu megbuktatni az erre vállalkozó kormányt, a négy taláros próbálkozása rendkívül veszélyes, és a hatalmi ágak közötti háború előszelét hordozza magában. Ha ugyanis beválik a négy alkotmánybíró stratégiája, és kényük-kedvük szerint halogatják az ítélkezést, az azt vonja maga után, hogy a taláros testület nem csak reformok végrehajtását lesz képes megakadályozni, hanem a kormány munkáját is megbéníthatja azáltal, hogy egyszerűen nem dönt adott normakontrollok ügyében.

Tulajdonképpen ebben az esetben is megerősítést nyernek a Recorder nagy port kavart dokumentumfilmjének állításai, miszerint a romániai igazságszolgáltatási rendszer csúcsvezetői adminisztratív módszerekkel akadályozzák a korrupt politikusok és befolyásos üzletemberek büntetőjogi felelősségre vonását. Azzal a különbséggel, hogy az alkotmánybírák ezúttal egy olyan jogszabálynak a hatályba lépését igyekeznek megakadályozni, amelynek előírásai őket vagy közeli családtagjukat is hátrányosan érintené. (Nem mellesleg pedig ennek a törvénynek az alkalmazásán múlik 230 millió eurós uniós támogatás). És ezért hajlandóak akár alkotmányos válságot is kirobbantani.

Ebben a helyzetben az tűnne a kézenfekvő megoldásnak, ha a kormány és a parlament nekiveselkedne végre egy hosszú évek óta emlegetett, politikai okokból azonban mindig halogatott alkotmányreform végrehajtásának. Beleértve az alkotmánybíróság működésének, tagjai delegálásának módosítását, egyáltalán a taláros testület átpolitizálásának megszüntetését. De hát miként is várhatnánk el egy ilyen mélyreható változást olyan körülmények között, amikor ennél sokkal enyhébb reformokra sincs politikai akarat, és a PSD minden előremutató, jobbító szándékot elgáncsol?

Az 1989-es romániai rendszerváltást követő eufóriában általános megrökönyödést és hitetlenkedést váltott ki az egykori nómenklaturista és bértollnok, Silviu Brucan „próféciája”, miszerint a románoknak legkevesebb húsz évre lesz szükségük ahhoz, hogy „eltanulják” a demokráciát. Látva az alkotmánybíróság működését övező botrányt, a politika és az igazságszolgáltatás összefonódását, a jogállamiság gyengélkedéseit, azt kell mondanunk, hogy a bukaresti orákulum tévedett. A demokratikus játékszabályok elsajátítására ugyanis 36 év sem bizonyult elegendőnek a romániai társadalom számára.