2009. szeptember 15., 11:082009. szeptember 15., 11:08
A volt jegybankár ugyanis egy interjújában arról beszélt: a jövőben is várhatóak a most első születésnapját ünneplőhöz hasonló válságok a világgazdaságban, mert ez az emberi természetből adódik. Szerinte minden pénzügyi válság különböző természetű, de van egy alapvető közös okuk: az emberek a hosszú prosperitás időszakában megingathatatlanul képesek hinni abban, hogy a jólét folytatódik. Emlékeztetett, hogy a mostani válság az amerikai nem elsőrendű – subprime – jelzálogadósi körből indult ki, de bármely más oka is lehetett volna, „ha nem ez, akkor valami más előbb-utóbb bizonyosan előkerül”.
Azért ez ritka komoly szakmai elemzés, megnyugtató, hogy a globális pénzügyek irányítási rendszerének egyik legfontosabb pozícióját épp az idézett úriember töltötte be. Hiszen így most már világos: a válságért, amely bankok tucatjait döntötte be, vállalkozások százait lehetetlenítette el és munkahelyek ezreit foszlatta semmivé, kizárólag a telhetetlen és ostoba polgárok a felelősek.
Akik nem elégedtek meg azokkal a javakkal, amelyekkel addig rendelkeztek, hanem mindig többet és többet akartak, ezért aztán voltak olyan pofátlanok, hogy éltek az amerikai bankok nyújtotta hitellehetőségekkel, amelyek keretében még a semmilyen munkahellyel, jövedelemmel és fedezettel nem rendelkező igénylőknek is bőkezűen nyújtottak ingatlanhitelt, valahogy majd csak lesz alapon. Ezek az elvetemült élősködők képesek voltak besétálni a bankba és fölvenni azt a kölcsönt, amely nélkül többségük álmodni sem mert volna ingatlanvásárlásról, pedig a pénzintézetek nem két, csupán egy kézzel dobták utánuk az álomszerű hitellehetőségeket.
Ez pedig tényleg az önmérséklet példátlan hiányára vall. Ha a válságelemzéshez annyira nem is, a felelősség elkenéséhez kitűnően ért Greenspan mester. Azért elgondolkodtató, hogy a pénzügyi világ vezető nevei mennyire nem tanultak a történtekből, és mennyire szeretnék saját, vaskos felelősségrészüket rálőcsölni a pénzügyileg jórészt analfabéta, a hangzatos banki ajánlatoknak bedőlő polgárokra. Félreértés ne essék, szó nincs itt a kapitalizmus demagóg, kommunista vagy nemzetiszocialista fogantatású bírálatáról, amely szerint a bankárok nem mások, mint a globális karvalytőke zsoldosai.
Meggyőződésünk, hogy az egyéni jólét biztosításához és a társadalom lehetőségekhez képest korrekt működéséhez a szabad piacra szükség van. Ugyanakkor nem mindegy, hogy a piac hogyan működik: az egészséges önkorlátozás, a túlzó profithajhászás csábításának való ellenállás, a minimális szintű korrektség és moralitás nélkül a szabad piac nem több szabad rablásnál. Úgyhogy a klasszikust parafrazálva összegzésképpen csak annyit jegyeznénk meg: a jövőben is várhatóak a most első születésnapját ünneplőhöz hasonló válságok a világgazdaságban, mert ez a gátlástalan bankári természetből adódik.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.