2009. május 15., 12:462009. május 15., 12:46
De sebaj, legfeljebb reggel felütöm a Krúdy-féle álmoskönyvet, hátha az áll benne, hogy pozdorjává tört mosdókagylóval álmodni azt jelenti, megnyerem a lottóötöst. Reggel aztán kiderült: a lottóötös ugrott, álomról ugyanis szó sincs. A kagyló tényleg ott hevert darabokban, csak amikor éjjel félálomban bementem a mosdóba, nem tudatosult bennem teljes valójában a katasztrófa.
A rejtélyről aztán a kedvesem rántotta le a leplet, aki közölte: amikor az éjszaka közepén kiment a mosdóba, a kagyló – amelyet amúgy semmi sem rögzített, csupán két fémdarab tartotta – egyszer csak minden előzetes figyelmeztetés nélkül engedett a gravitáció csábításának, és békésen, több darabban megpihent a padlón. Nem volt mese, a kagylót ki kellett cserélni. Azonnal fölhorgadt bennem a minden önérzetes férfiban ott szunnyadó ezermester, és máris soroltam magamban, mi kell: fúró, csavarkulcs, lelkesedés.
Mivel azonban ezek közül csak a lelkesedés volt meg, az meg legjobb tudomásom szerint nem fogja a négyes csavart, riasztanom kellett egyik ismerősömet, akinek egyedül több szerszáma van, mint egy egész szerelőbrigádnak. Az első akadályt sikeresen vettük: vásároltunk egy új kagylót a megfelelő rögzítőkkel és új lefolyóval. A folytatás azonban már nehezebb volt. A kolléga ugyanis már az első percben jó mélyen elvágta az ujját, amikor le akarta szerelni a falról a régi kagyló csonkját.
Az ájulás határán megejtett amatőr sürgősségi beavatkozást követően jött a következő fázis: kellőképpen széles lukakat kellett fúrni a falba a tartócsavaroknak. A röpke félórás folyamat nyomán csak a szomszédok toleranciáját tudom dicsérni: azért szép, hogy este tízkor senki sem törte ránk az ajtót. Ehelyett azonban mi törtük magunkat, ugyanis kétszer kellett föl-, majd leszerelni a csaptelepet, miközben békésen omladozott a szocreál betonfal, kiderült ugyanis, hogy a flexibilis cső fölső csatlakozásánál kilazult a csavar, így ömlik belőle a víz.
Közel két óra múlva aztán büszkén töröltük meg izzadságtól és cementportól iszapos homlokunkat: a kagyló ott csillogott teljesen fölszerelve. Csak épp használni nem lehet, az ugyanis csak a végén derült ki, hogy a lefolyó csatlakozóidoma jóval szélesebb, mint a már meglévő cső.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.