Ha most nagyon kekeckedni akarnánk, fölvetnénk, hogy vajon Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter javasolni kívánja-e Franciaország kizárását az EU-ból azt követően, hogy Francois Hollande francia elnök tegnap Bukarestben a schengeni határok védelmének szükségességéről beszélt az EU-polgárok biztonsága érdekében, és még a közös európai védelmi képességek (értsd: gyakorlatilag egy közös európai haderő) létrehozását is fölvetette.
2016. szeptember 13., 19:132016. szeptember 13., 19:13
Már csak azért, mert Magyarország kapcsán a kizárás mellett kardoskodott, mert az – a schengeni határokat védendő – kerítést emelt az EU-ba ellenőrizetlenül – értsd: nem a kijelölt határátkelőhelyeken, hanem a zöldhatáron – behatolni akaró migránsok ellen. A nagyhercegség főkülügyére már egyenesen tűzparancsot vizionál a magyar határokon.
Persze tudjuk, a franciák középhatalomként többet megengedhetnek maguknak. És amúgy is, Jean Asselborn nyilatkozatát tudjuk be annak, hogy morcos a magyar kormányra, amiért az a menekültek elosztásának kérdésében szembemegy egykori kormánybeli főnöke, Jean-Claude Juncker jelenlegi uniós bizottsági elnök elképzeléseivel, ezért, egyéb eszköze nem lévén, legalább beállt azon szocialista politikusok sorába, akik tehetetlenségükben azzal vettek elégtételt, hogy beletörölték a lábukat a magyar kormányba.
Asselbornra nem is érdemes több szót vesztegetni, annál inkább François Hollande közös európai védelemről szóló felvetésére. Amelyről kiderült, hogy Párizs Németországgal közösen kívánja az Európai Tanács hétvégi pozsonyi ülésén előterjeszteni. A tervezet szerint közös uniós katonai parancsnokságokat kellene létrehozni, fokozni kellene a NATO-val folytatott együttműködést, forrásokat különítenének el egy közös haditechnikai kutatási és fejlesztési programra a riválisoktól való lemaradás elkerülése érdekében, és olyan intézkedéseket is kidolgoznának, amelyek a védelmi költségvetésük növelésére ösztönöznék a tagországokat.
Bátran kijelenthetjük: történelmi felvetésről van szó, amely a jelenlegi biztonságpolitikai kontextusban az EU túlélésének zálogát jelentheti, amennyiben az Unió tagállamainak sikerül megvalósítaniuk a közös védelmi fejlesztéseket.
Hiszen igaz ugyan, hogy jelenleg a NATO a világ legerősebb katonai szövetsége, ám elsősorban a szervezetet létrehozó, és abban a legnagyobb súllyal jelen levő Egyesült Államok stratégiai érdekeit képviseli, amelyek néha nem feltétlenül esnek egybe az EU érdekeivel. Ráadásul fennáll a veszélye, hogy Washington nem feltétlenül védené meg európai szövetségeseit – Donald Trump korábban közölte, hogy külső agresszió esetén ahhoz kötné a fegyveres fellépést, hogy a megtámadott NATO-tag teljesíti-e szövetségesi kötelességeit. Ami nem igazán kompatibilis a NATO alapdokumentumának közös védelemről szóló 5. cikkelyével.
Ráadásul az egyelőre végeérhetetlennek tűnő migráció, a migrációval a terrorizmus és az ellenőrizetlen bevándorlás közötti összefüggést tagadó körök tiltakozása ellenére is egyértelműen kapcsolatban levő terrorveszély, az ukrajnai és a közel-keleti, illetve észak-afrikai helyzet is megköveteli, hogy az ezen tűzfészkekhez legközelebb fekvő, az ottani történések által legközvetlenebbül érintett EU képes legyen megvédeni magát, illetve elsősorban külső határait.
Persze még nagyon sok van a felvetéstől addig, hogy föl is álljon a közös európai uniós haderő, amelyhez a tagállamok képességeik arányában járulnak hozzá, és amely önálló parancsnoksággal rendelkezik. Az uniós bürokrácia, illetve az egyes tagállamok közötti burkolt vagy kevésbé burkolt ellentétek sokáig késleltethetik az érdemi és hatékony cselekvést, pedig minden perc drága.
Az EU-nak képesnek kell lennie megvédeni magát. Amíg nincs önálló hadereje, amíg – persze a tagállamok szuverenitását tiszteletben tartva – közösen és határozottan cselekvő entitás helyett csupán laza gazdasági szövetség, és amíg egyes uniós politikusok csupán a szájkaratéban képesek jeleskedni (és azt is egy másik uniós tagállam kormánya ellen vetik be), addig nem lesz komolyan vehető világpolitikai tényező.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!